DR. JÁRAI ZSIGMOND

Full text search

DR. JÁRAI ZSIGMOND
DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A vitában felmerült néhány kérdésre szeretnék válaszolni, igazából három kérdéskörre. Az első az időzítés, a második az, hogy mi van egyelőre készen, és a harmadik kérdéskör az, hogy ez hogyan képes megnyugtatni a befektetőket.
Az időzítésről először is: úgy gondolom, hogy a kormány gazdaságpolitikáját tükrözi a költségvetés, tehát teljesen reális az, hogy nem lehet az előző kormány által elkészített irányelvekre alapozva megcsinálni az új költségvetést. Kétségtelen, hogy minden évben a gazdaságpolitika - determinációi miatt - bizonyos értelemben folytatása az előző évi gazdaságpolitikának vagy az előző évekbeli gazdaságpolitikának, de úgy gondolom, meg kell adni az új kormánynak azt a lehetőséget, hogy a saját gazdaságpolitikai prioritásait az új költségvetésben érvényesíteni tudja. Egyébként technikailag is lehetetlen június 30-áig benyújtani az új kormány által az irányelveket - gondolom, ezt önök is megértik -, ha július 8-án alakul a kormány.
Egyetértek azzal, amit a vitában Kupa úr vetett föl, hogy kell hogy legyen bizonyos folytatása az előző évi költségvetésnek minden évi költségvetésben, ugyanakkor úgy gondolom, hogy változtatásokra is lehetőséget kell adni. Ezért késik az államháztartási törvény benyújtása. Mellesleg - és ezt inkább az azóta kialakult helyzet is indokolja - a jelenlegi bizonytalan világgazdasági helyzetben véletlenül éppen előnyünkre válik, hogy egy hónappal hosszabb idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy fölmérjük, hogy a kialakult változások hogyan hatnak majd a magyar gazdaságra.
A második kérdéskör, ami több hozzászóló hozzászólásában felmerült: mi van eddig kész, és hogy állunk a költségvetés koncepciójával? Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy egyrészt készen van a költségvetés átfogó, alapvető koncepciója, és készen vannak az irányelvei. A koncepció alapjai:
Először is gyors gazdasági növekedésre építő költségvetést csináltunk; úgy gondoljuk, hogy egyelőre a világgazdasági változások közepette az Európai Unió az egyetlen biztos sziget, amihez Magyarország az exportjával a legnagyobb mértékben kötődik, és az Európai Unió gazdasági biztonsága lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy ne változtassunk a gazdasági növekedési kilátásainkon. Készülünk arra is, hogy mi lesz akkor, ha változtatni kell, egyelőre azonban úgy gondoljuk, reális esélyünk van arra, hogy 5 százalék körüli gazdasági növekedési ütemet elérjünk. A költségvetési koncepcióban egyébként 5-6 százalékos gazdasági növekedési ütemmel számoltunk, az alapszámokat 5 százalékra állítottuk be. Tehát mindenképpen gyors gazdasági növekedésre számítunk.
A második ilyen alap az, hogy csökkenő elvonásokat akarunk, tehát az a célkitűzése a költségvetésnek, hogy csökkenjenek az állam által elvont jövedelmek, csökkenjenek az adószázalékok és a társadalombiztosítási járulékok; legalább 2 százalékponttal csökkenteni akarjuk a költségvetési újraelosztást.
A következő ilyen sarokpont az, hogy csökkenő államháztartási hiányt akarunk. A csökkenő államháztartási hiányt a miniszterelnök úr meghirdette, maximum 4 százalékos államháztartási deficittel számolunk a következő évben.
A negyedik ilyen sarokpont az, hogy a pénzromlás ütemét csökkenteni akarjuk, csökkenő inflációt akarunk. Úgy gondoljuk, hogy a 11 százalékos infláció jövőre reális célkitűzés, sőt lehet, hogy ennél kedvezőbb számot is el lehet érni, és valószínű, hogy az év végére, jövő év decemberére két számjegyű alá, 10 százalék alá lehet csökkenteni a pénzromlás ütemét.
Az ötödik sarokpont az, hogy változásokat akarunk a súlypontokban, a költségvetési kiadási oldalainak a súlypontjaiban. Néhány ilyen súlypont kezd kialakulni. Először is úgy gondoljuk, hogy a csökkenő elvonás mellett is növekvő kiadásokkal lehet számolni; nominális értékben körülbelül 13-13,5 százalékkal, tehát reálértékben 2-2,5 százalékkal növekvő költségvetési kiadásokat tervezünk az elvonások csökkenése ellenére is.
A növekvő kiadásokban a legfontosabb súlypont a családok biztonsága, a családok fejlődését elősegítő különböző intézkedések, beleértve ebbe az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjak emelését. Úgy gondoljuk, hogy a családok jobb helyzetbe hozása egyrészt a családi pótlék növelésén, másrészt a gyermekek után járó adókedvezményen keresztül, harmadrészt pedig a költségvetés kiadási oldalán is egy olyan befektetés, amelyet a jelen generáció a jövőbe tesz: gyermekeink fogják majd felépíteni a jövő gazdaságát.
A második ilyen súlypont a költségvetésben a kis- és középvállalkozások fejlesztése, különös tekintettel a vidékfejlesztésre és az agrárgazdaság fejlesztésére. Olyan eljárásokat akarunk kidolgozni, amelyek kedvezőbb helyzetbe hozzák a mezőgazdasági vállalkozókat, általában a kis- és középvállalkozókat.
A harmadik súlypont pedig mindenképpen a közbiztonság javítása lesz. Tehát idáig azért már eljutottunk, és ezt, azt hiszem, nyugodtan meghirdethetjük.
A második ilyen kérdéskör, ami készen van, a költségvetés bevételi oldalát meghatározó adókoncepció. Ezt a kormány a holnapi ülésén fogja tárgyalni. Az adókoncepció lényege az, hogy a társasági adó változatlan. Nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan alacsony, 18 százalékos társasági adóval, úgy gondoljuk, a befektetéseket tudjuk ösztönözni.
A fogyasztási adórendszer gyakorlatilag változatlan.
A személyi jövedelemadó-rendszerben egy világosabb, átláthatóbb rendszert akarunk, kevesebb kulcsot, a jelenlegi hat személyi jövedelemadó-kulcsot háromra kívánjuk csökkenteni. A koncepcióban jelenleg 20, 30 és 40 százalékos adókulcsok szerepelnek, tehát általában az adóterhelés alacsonyabb lesz.
Az adójóváírás csökkentését tervezzük, 1 millió forint feletti jövedelem után az adójóváírást nem lehetne igénybe venni.
Gyermekkedvezményeket tervezünk, a korábbi változathoz képest nagyobbakat. Egy és két gyerek után gyermekenként évi 20 ezer 400 forint adókedvezményt lehetne igénybe venni, három gyerek és három gyerek fölötti gyermekszám után pedig gyerekenként évi 27 ezer 600 forint adókedvezményt lehetne igénybe venni.
A befektetési kedvezmények csökkentését tervezzük, és a befektetési kedvezményeket maximum 1 millió forintos befektetésig lehetne igénybe venni.
Az új lakásépítések utáni áfa 400 ezer forintig terjedő visszatérítését tervezzük, és az első lakáshoz jutó fiatalok lakásszerzési illetékének a felére való csökkentését.
A társadalombiztosítási járulék csökkentését elsősorban a gazdaság versenyképességének növelése érdekében kívánjuk megvalósítani.
(17.30)
Úgy gondoljuk, hogy a munkaadók terheinek csökkentése hozzájárul a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének és az exportnak a növeléséhez. A tb-járulékok a jelenlegi koncepció szerint a jelenlegi 43 százalékról összességében 36 százalékra csökkennének, viszont 2100 forintról 3600-ra nőne a fix egészségügyi járulék. Ez körülbelül 1 százalékpontos csökkenést ellensúlyoz, tehát gyakorlatilag átlagban 6 százalékponttal csökkennének a munkaadók terhei. Nagyjából ezek a bevételi oldalra vonatkozó koncepcióink.
A harmadik kérdéskört illetően - szintén Kupa úrnak egy válasz - úgy gondolom, hogy ez a koncepció és az, hogy ezt a miniszterelnök is többször megerősítette, megfelelő támpontot jelent a belső tervezéshez, a magyar vállalatok, gazdálkodók számolhatnak ezekkel az adóterhelésekkel. És úgy gondolom - ez Kovács Kálmán úrnak is válasz -, hogy ez elegendő a külföldi befektetők megnyugtatására is.
Teljesen egyértelműen az a külföldi befektetők elvárása, hogy csökkenjen a centralizáció, a jövedelemelvonás a gazdaságban, csökkenjen a költségvetési deficit és csökkenjen az adóterhelés. Ez a költségvetési koncepció ezeknek az elvárásoknak eleget tesz.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit