DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Tudom, hogy mérgesek, de azért egy-két gondolatot elmondanék nagyon röviden. Visszatérek egy kicsit a korábban elmondottakhoz az áfával kapcsolatban. Valójában az áfa számításánál, illetve különböző preferenciarendszerek beépítésénél való igaz - Takács képviselőtársunk is említette -, hogy Magyarországon rétegenként más fogyasztóikosár-számításra lenne szükség. Ez egy alapvető hiba, régi vita, hogy hogyan számítom ki a fogyasztói kosarat. Nem lehet országos átlagot csinálni, amikor olyan nagy rétegenkénti eltérés van, de erről több nemzetközi gyakorlatot is föl tudnék sorolni. Azt mondjuk, hogy más a nyugdíjasréteg fogyasztói kosara, más egy középkeresetűé és így tovább. Ennek alapján természetesen egész más az a fajta jövedelemfelosztás, illetve az inflációszámítás is, mint ha egy országos átlagot képezek egy olyan országban, ahol viszonylag kiegyenlítettebb a fogyasztás szerkezete, mondjuk, egy Gauss-görbe mentén oszlik meg, nálunk pedig teljesen torz eloszlása van ennek a fogyasztásnak.
Ezt azért mondom, mert ez ténylegesen érinti a szegénység kérdését. Ha tehát a szegénység kérdését érinti, akkor bizony azoknál a rétegeknél, ahol speciális fogyasztói kosár van - nyugdíjasnál az élelmiszer-, gyógyszer-, rezsiköltségek, egy kis utazási költség teszi ki vagy még az sem; egy átlagkeresetű családnál, két gyerek, két kereső, az élelmiszer-kiadás körülbelül kiteszi több mint 50 százalékát, és a rezsiköltség és a közlekedés majdnem kiteszi a többi részarányt -, ebből adódóan tehát ezeket figyelembe kellene venni az áfakulcsok megállapításánál, hiszen a közvetett adók közül az áfa adja a legnagyobb bevételt a költségvetés bevételi oldalán is, és így lehetne preferálni, és valahogy ezzel az adójátékkal - amit nagyon sok országban alkalmaznak, még az Egyesült Államokban is nem egyszer, amit itt nagyon szeretnek mintának fölhozni, sőt a német közgazdaságtanban is használják - lehetne egyes rétegeket kedvezményezni.
Például a Magyar Igazság és Élet Pártjának programjában is benne volt, hogy az alapvető élelmiszerek áfakulcsát le kell szállítani, sőt áfamentesen is lehetne alapvető élelmiszereket értékesíteni, és így e rétegek életszínvonalához valójában hozzá lehet járulni adókedvezménnyel. Ezek nem rendkívüli dolgok, nem politizált dolgok, hanem aki közgazdaságtant tanult, tudja, hogy a jóléti közgazdaságtannak is egyik alapelvét képezi. De ha a magyar viszonyok között maradunk, ez egy olyan elemi lépés lenne, mely valójában az adófizető képesség határát is bekalkulálja. Hiszen egy olyan rendszerben, ahol hat- vagy hétféle adót fizet az, aki semmivel sem rendelkezik, akinek kocsija van s a többi, az fizet több mint tíz-tizenkét féle adót, ez egyszerűen elviselhetetlen terheket jelent. Ennek jó részét vissza is forgatják, valójában az állam elszívja a bevételi oldalon, de ez már természetesen egy másik számítás eredménye is.
Ezzel lehetne tehát nagyon komolyan változtatni, pont az áfarendszer korrekciójával.