DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Ami a cukoripar privatizációját illeti, azért ezt a kormányt ostorozni nem túl szerencsés, mert a cukoripar privatizációja még az előző kormány idején megtörtént, egy cukoripari konszern kivételével, amelyet a szövetkezetek közös konstrukcióban vásároltak ki. Az összes többi előtte elkelt. Azon nehéz utólag vitatkozni, hogy ez miért alakult így, miért nem, de az kétségtelenül igaz, hogy külföldi multinacionális vállalatok kezében van a magyar cukoripari feldolgozás, ami a termelő kiszolgáltatottságát bizony nem éppen enyhíti, sőt, ellenkezőleg, növeli.
Mit lehet tenni? Ön említette, hogy biankó szerződések megkötésére kényszerítik őket erőteljesen lenyomott árak mellett. Ezzel szemben két járható út van, a kormánynak közvetlen beavatkozása e vonatkozásban nincs. De mit lehet tenni? A versenyhivatalnál ezeknek az úgynevezett biankó szerződéseknek a felülvizsgálatát lehet kezdeményezni, s amennyiben a versenyhivatal megállapítja, hogy itt erőfölénnyel való visszaélésről van szó - márpedig erre vannak jelek -, akkor ezeket a cukoripari vállalkozásokat komoly szankciók elé állíthatja. A másik: a polgári törvénykönyv is lehetőséget ad arra, hogy az egyoldalú előnyt kikötő szerződésekkel szemben - ezeket úgy szokták hívni, hogy a jogosulatlan előnyt kikötő általános szerződési feltételekkel szemben - a bíróságtól lehet kérni a mind a két fél számára előnyös szerződés létrehozását.
Magyarországon a cukorkészletek jelen pillanatban, ahogy ön is mondta, bizony eléggé magasak. Ehhez képest azonban a Magyarországra érkező import nem túl jelentős. Én most el is mondanám önnek, hogy 1996-ban 2200 tonna volt az egész cukorimportunk, '97-ben januártól november hónapig összességében 4900 tonna. Tehát nem az a baj, hogy import érkezik, mert az elhanyagolható, az a baj, hogy nem tudjuk a fölösleget értékesíteni. Egyébként nincs exportengedélyezési eljárás, a cukor nem engedélyköteles termék, tehát ki lehet vinni, ha van piac. Amit önnek mondani tudok - és ez talán vigasztaló is -, hogy a terméktanács elkészített egy ajánlatot, egy exporttámogatási igényt. Nagy valószínűséggel a jövő héten ez tárgyalásra kerül, és az Agrárrendtartási Hivatal meg fogja találni annak a módját, hogy a fölösleges cukorkészletek exportját segítő támogatásban - most ne kérje tőlem forintálisan, mert nem tudom megmondani, hogy mennyi - részesülhessen, ami ennek a fölöslegnek a levezetését elősegíti.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unióban a cukor kvótához kötött termék, nem tudjuk elkerülni, hogy előbb-utóbb a magyarországi cukorrépa-termesztésben is ezt bevezessük, és ahogy ön is említette, ehhez kötve egy irányárat, legyen megszabva az, hogy mennyi az a kvóta, amiben cukorrépában gondolkodhatunk, ez mennyi cukrot tartalmaz, és ezt kinek osztjuk ki, tehát kik lesznek azok, akik kvótával rendelkeznek. Egy esetleges ilyen jellegű piaci zavarnál, mint amiről most beszéltünk, nyilván az állam által garantált irányárnak megfelelő támogatásban is részesülhetnek, ha a kvótának megfelelő cukrot esetleg nem tudják értékesíteni vagy a feldolgozási problémák miatt ilyen jellegű erőteljes áreséssel kell számolniuk, mint amilyen a mai napokban is látható.
Tehát, kedves képviselőtársam, összegezve: azon vagyunk és ez a Földművelésügyi Minisztériumnak feladata is, hogy a fölösleges cukorkészletek levezetésében a terméktanácsokkal közösen egy intervenciós támogatást elérjünk azzal a megkötéssel, hogy a kockázati alap feltöltését közösen kell elvégeznünk, mind a termelőknek, mind a feldolgozóknak és az államnak együttesen.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit