KISS PÉTER

Full text search

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Képviselő úr, az a szerencsés helyzet van, hogy nem ön van munka nélkül, hanem azok, akiket segítünk ezzel a programmal. Ebből pedig az következik, hogy az ön elégedettsége vagy nem elégedettsége a program társadalmi támogatottságát befolyásolja, de hála istennek a program sikerét nem. A tények pedig arról szólnak, ellentétben azzal, amit ön idézett ebből a cikkből - valószínűleg pontatlanul idézték helyettes államtitkár asszonyt -, hogy a pályakezdő munkanélkülieknek jelentős részét, több mint egyharmadát sikerült támogatásokkal pályára állítanunk. S bár ez a személyes törekvéseimnek is csak egy része, hiszen én azt szeretném mindannyiunkkal együtt, ha minden egyes pályakezdő munkával kezdhetne, de mégis háromszor több annál, mint a megelőző időszakban, bármilyen eredményes időszakban is sikerülhetett eddig, és ez az eszközök eredményességét mutatja.
A számokkal egyébként a kormány és a nyilvánosság előtt is időszakonként elszámolunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A kormány februárban kap erről részletes, számszerű tájékoztatást, ezt képviselő úrnak át fogom nyújtani itt a parlament szünetében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit