ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a jegyző úr által ismertetett támogatott javaslatokról határozunk. Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy az ajánlás 12. pontjában szereplő módosító javaslatot - helyesen - a kiegészítő ajánlás IV. fejezete tartalmazza.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 248 igen szavazattal, 17 nem szavazattal, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében, amelyeket az előterjesztő nem támogatott, illetőleg a támogatott módosító javaslatok elfogadása után még szavazni lehet róluk.
Az ajánlás 1. pontjában Csizmadia László a törvényjavaslat 26. §-ában az ügyészségi törvény 46/B § (2) bekezdésének módosítását javasolja. Indítványa szerint a törvényben nem szabályozott egyéb jogosultságok tekintetében a legfőbb ügyész a miniszterelnökkel, helyettese pedig a miniszterrel azonos beosztásúnak minősüljön. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 232 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 27. § (2) bekezdésében a törvény 47. § (3) bekezdésének módosítását javasolja. A javaslat szerint a nyelvpótlék mértéke felsőfokú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 15 százaléka, középfokú esetén 8 százaléka. Az emberi jogi bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 154 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Folyamatosan erősödő zaj, dobogás.) Kérem képviselőtársaim türelmét és a dobogás beszüntetését!
Az ajánlás 7. pontjában az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 28. §-ában a törvény 48. § (1) bekezdésének módosítását kezdeményezi. Indítványa szerint az ügyészt minden naptári évben kéthavi alapilletményének és rendszeres pótlékának megfelelő összeg illeti meg. Az emberi jogi bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 152 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az alkotmányügyi bizottság a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő indítványában a törvényjavaslat 3. számú mellékletében az ügyészségi titkár és fogalmazó alapilletmény-táblázatának módosítására tesz javaslatot a titkár vonatkozásában. Az emberi jogi bizottság támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 276 igen szavazattal, 10 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
(22.20)
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Ilyen jelzés nem érkezett. A zárószavazásra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit