VI.
AZ 1708. ÉVI HADJÁRAT.
– 1708 június 15 – július 31. –
EGERBŐL 1708 június 15-ikén a fejedelem 10.000 emberrel és azzal a bevallott szándékkal indúlt a Vághoz, hogy megoltalmazza, ha az ellenség száma megnövekedett; de támadja állásait, ha száma nem gyarapodott. Ha Isten itt szerencsét ad, ráér azután megsegíteni Erdélyt. Azonban hadjáratának igazi czélja Slézia volt, hogy azon keresztűl hozza be Magyarország jövendő királyát: akár a bajort, akár a poroszt. Különösen büszke volt gyalogságára, mely még sohasem volt ilyen teljes, szép és fegyelmezett. Mindamellett, követeinek jelentéseire várakozva, nagyon lassan haladt előre. Másfél napot töltött a hevesi Atkáron, egyet Ecseden. Itt hallotta az első bizonyosabb híreket arról, hogy az ellenséget a pestis pusztítja. Ha ez igaz: nem hiában várta veszedelmének óráját. «Bezzeg, nagy bajtól mentené meg az Isten, ha a többi közé is terjesztené ezen ostorának súlyát!» 18-ikán Lőrincziben egy dombról szemlélte, hadai példás rendben hogyan vonúlnak be a táborba. Másnap tábora közepén audiencziás sátrában fogadta Mazeppa zaporogi kozák hetman kapitányát, ki a moldvai Kimpolung és a máramarosi Borsa közt posták fölállítását kérte s Golovkin tábornok orosz minisztertől is hozott levelet. A Bercsényivel folytatott délutáni tanácskozása ezzel a követjárással függhetett össze. Huszadikán megszemlélte serege indúlását s hadait a lovasság egy részével maga is követte a nógrádi Dengelegre, hol ismét hosszasan tanácskozott Bercsényivel. A rossz útak és egyéb bajok miatt a hadak csak bajosan mehettek tovább a nógrádi Kövesdnek. A tapasztalaton okúlva, 22-ikén onnan három irányban küldte tovább hadait s Bercsényivel és Vayval előrement a nógrádi Vadkertre, hogy a tábor helyét megválassza.
A mint beérkezett a sereg Vadkertre, a tábori őrség fölállítását azonnal, sőt másnap hajnalban s délután is megvizsgálta. Bercsényivel itt állapodott meg a Mazeppa kapitányától hozott levelekre nézve. Golovkin minisztert Nedeczky útján önérzetesen világosította föl, hogy a haza állapotai éppen nem kétségbeejtők. Dolgai oly karban vannak, hogy senkire sem gyanakodhatik. Akadhatnak egyes haszonlesők; de kisebb baj tűrni őket, mint okot adni ízetlen egyenetlenségekre, kölcsönös gyülölségekre; hiszen idáig minden erőnk az egyességben állt. Öt esztendő tanusítja, milyen helytelenek a nemzetben meggyökerezett gyanakodások és vádaskodások. A szövetkezet háta mögött senki sem akar békűlni; őt is, a többit is hite köti a confoederatióhoz. A német sem ígérhet többet, mint a mennyit már ígért; azt pedig csalárdságnak találták. Nedeczky elhiheti, hogy a haza most jobb állapotban van, mint mikor elhagyta.
Ennek a levélnek nagyon komoly alapja volt. A vágmelléki tisztek már is azt rebesgették, hogy a tanácsosok közt árulók vannak, különben a fejedelem jobban sietne. Nem töltené az időt a hadak begyakorlásával és vadászattal olyankor, mikor az ellenség ki sem mer jönni a Csallóközből. A fejedelem csak akkor ütközik meg, a mikor az ellenség erős. Bercsényi nem hallgatta el ezeket a híreket a fejedelem előtt s folytonosan tervezgette a Csallóköz elfoglalását. A fejedelem a betörést könnyűnek tartotta, de a sziget megtartását nehéznek, mert a császáriak a komáromi vár ágyúi mögött biztosítva lennének. Hogy tehát Bercsényi szabadon cselekedhessen, Vadkert alól még 22-ikén előre küldte a vágmenti hadakhoz, ő maga pedig, tudósításaira várakozva, négy napot töltött Vadkerten. Az ellenségről kevés biztosat tudott. Heisternek a várőrségeken kívűl 18 ezrede volt, de úgy látszott, nem akarja odahagyni a Csallóközt. Bottyán eleget nyugtalanította. A karvai sáncznál ügyelt reá s Pozsonyt fenyegette. A morva határok védelmére Viard tábornok, kit Rákóczi igen jó lovas vezérnek tartott, odahagyta Vágújhelyet, a melynek csekély őrségét Czelder Orbánnak kellett körülzárnia. Maga Ocskay Verbó és Ocskó alá sietett, hogy Viardot végképpen elrekeszsze a Vágtól. Bercsényi útján sürgette a fejedelmet, hogy ő is egész erejével támadjon Viardra, s megengedje Vágújhely rendszeres ostromát. Bottyán ellenezte, Bercsényi pártolta Ocskay tervét. A fejedelem azonban kimozdúlásával nem akarta felvilágosítani az ellenséget, hogy serege kisebb a hírénél.
243. GOLOVKIN ALEXIEVICS FEDOR.
Alig vált el tőle Bercsényi, olyan jelentést küldött neki, a melyre «aludt egyet, mert a reggeli nyugalom és a vánkos tanácsával akart élni». Ezek a hírek nagyon megzavarták hadjárata terveit. Vagy általugrik, vagy el nem éri elméje Heister szándékát. De élni kell az alkalommal! A háború első rendszeres hadművelete Vágújhely volna, a minek megszállását, elfoglalását úgy kell kezdeni, hogy véghez is vigyék, mert az első vállalat sikere növeli, sikertelensége fogyasztja a hadak szíveit. Azt a hármas sánczot még Starhemberg csináltatta, a ki pedig igazi hadielvek szerint folytatta a hadakozást. Munkáját most sem nagyolta el, mint más tábornokok teszik, a kik a kuruczokat fitymálva, gyönge sánczokat készíttetnek ellenök. Ide öregágyúk kellenek; pedig hetekbe kerül, míg azokat átküldhetik a Vágon. Az ellenségnek tehát elég ideje marad a visszajövetelre s így mindenesetre harczolniok kell vele, hacsak a hadjáratot szaladással nem akarják kezdeni. Fődolog azonban, hogy teljesen megbizonyosodjanak a császáriak állásáról és szándékairól.
244. VÁGUJHELY.
Másnap, június 25-ikén kedvetlenül ment át Drégelypalánkra s megbüntette a rendetlenűl menetelőket. Ott kapta Bercsényi értesítését, mely szerint tegnapi jelentése jórészben Bottyán bizonytalan hírein alapúlt. Mindazonáltal sürgette Vágújhely ostromát, mert ha ez támadásra vezetne is: «nem lehet fölségednek kevesebbet várni, mint beljebb s nem lehet nagyobb hírrel, mint hamar». A fejedelem azonnal értesítette, hogy Bersonville tűzérezredest hozzáküldi Vágújhely viszonyainak kitudására s maga is keresi az összeköttetést a «hadtestecskével». Valami 63 mázsa puskaport visz magával; «csak onnan legyen golyóbis, – bízzuk az Istenre a többit!» Ha Bercsényi kívánja, ő bizony megy, siet, röpül, mert megvallja, régen vágyott a támadó hadakozásra. Emlékirataiban azonban őszintén bevallja, hogy csak lassan akart haladni. Mikor a feleútat már megtette, azon szín alatt, mintha a vihnyei fürdőkre volna szüksége, arra felé indúlt s ezzel két hetet nyert. Előbb azonban 26-ikán átrándúlt Bercsényi nagykoszmályi táborába, s ott találkozott a főtábornokkal, ki idáig Kiskoszmályról, a Garam tulsó partjáról küldözgette hozzá jelentéseit. Másnap Gyürky, Babocsay, Mikházy és Révay ezredeinek megszemlélése után a tompai táborba ment, hol Károlyi Sándor futárja búsította mindenféle hadkormányzati kérdéssel. A fejedelem egy kissé megnyomta a tollat s a hadműveletek elkezdésére buzdította az erdélyi fővezért.
Június 28-ikán isteni tisztelet után a kirendelt karabélyosokkal, 200 palotással és udvari népével a Selmecz völgye ellenében a tompai táborból Németin és Berencsfalun át ért a Szélaknához (Windschacht), a hol a selmecziek tisztességesen fogadták. Némi időzés után folytatta útját s estefelé jutott el a barsi Vihnyére. Tábort üttetvén, másnap kétszer is megfürdött a hővízben, melyet egy hét alatt összesen hatszor használt, mindenkor hosszasan. Egy rég nem élvezett szórakozást is megengedett magának: 30-ikán délután «múlatságnak kedvéért kártyázott». Másnap résztvett a czéllövészetben; ő találta el legjobban a czentrumot, de a nyereséget másnak engedte át. 3-ikán átrándúlt Selmeczbányára, hol a bányákat s az aranynak az ezüsttől való elválasztása módját báró Hellenbach társaságában tekintette meg. Egyébként folytonosan országos dolgokban fáradozott. Kevés öröme telt a Vág mellékéről jövő hírekben, a melyeket Bercsényi, ki 28-ikán végre odaérkezett, maga a Bábel tornya históriájának nevezett. A fejedelem megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy Viard tábornok és Vágújhely ellen indúljanak, de belátta, hogy «körmösen kell hozzáfogni». «Még egy sem volt ilyen körmös obsidiónk» s ágyúk nélkűl «csak piszmogás lesz a dolgunk és időtöltés». Erdély felől jó hírt hallott. A csúcsi szorosban, hol a multkor Ribiczei László viselte magát hősiesen, most Draguly fogott el egy század németet. A fejedelem nem felelt azonnal Károlyinak: «Ha a felséges fejedelem nem válaszol is – vigasztalta felesége – talán más az oka, nem a neheztelés; ha pedig az, megint magába száll, mint máskor, oka nem lévén rá. Nem is szokott az urak grácziája sokáig egy nyomban maradni: úgy tapasztaltatik minden rendek között». A fejedelem azonban szívesen fogadta Károlyi futárát, vasvármegyei Dániel Ferencz alezredest. A fürdőzést és változó egészséget hozván föl késedelme okáúl – azzal felelt, hogy íme, nem csalódott: csak addig mérges a német, míg Károlyi össze nem vonja a hadát. Most, hogy összevonta, reményli, naponkint tapasztalja hasznát.
A fejedelmet már július 3-ikán várták a kiskoszmályi táborba; mivel azonban még maradnia kellett, másnap Bercsényi kereste föl abban a reményben, hogy «teljes megért egészségének gyönyörűségében» találja. A fejedelem nagyon kezdte érezni, hogy régen nem volt olyan szüksége a gyógyításra, mint most; valóságos javulást csak elsején érezett, mikor fejének szédűlései és a hirtelen hevűlések szűnni kezdtek. Megvallotta Bercsényinek, hogy igen gyöngén gondoskodott kúrája felöl, pedig látja, hogy a tisztátalan kémény könnyen föllobban. Eret is vágatott magán. Mivel pedig július 6-ikán Bottyán tábornok is megérkezett, az északnyugati hadjárat tervét hárman újból megbeszélhették.
Július 7-ikén Bercsényivel együtt odahagyta a vihnyei fürdőt, s a latin poéta nem hiában könyörgött Neptunusnak és a forrásnak, hogy gyógyítsa meg Magyarország legnagyobb fejedelmét, az ősi erényekkel ékeskedő halhatatlan Rákóczit, nemzete díszét. A fejedelem a főtábornokkal Zsarnóczán aznap délben Radvánszky János kincstartónál ebédelt; délután megtekintette az újbányai bányákat s éjszakára egész udvarával Garamszentbenedekre tért pihenni. 8-ikán reggel fölment a hírneves benedekrendi apátság várába s misét hallgatott abban a kápolnában, a melyet néhai nagynénje, Rákóczi Erzsébet építtetett. Délben már a taszári táborban ebédelt tábornokaival s főtisztjeivel, délután pedig Des Alleurs tábornokot és a tüzértiszteket fogadta. Isten visszahozván táborába, – mondta – naponkint előre nyomúl az ellenség ellen, hogy aratás után sánszaiban keresse föl. Bercsényi előrement a verebélyi táborba, hová 10-ikén a fejedelem is követte. Másnap a Kérnél levő hadakat szemlélte meg. Az érsekújvári határban olyan vihar és jégeső érte utól, hogy a lovakat is majd feldöntötte s az egész hadnak meg kellett állnia. Az eső elállván, a várból egy zászlóalj katonaság jött eléje s bekísérte Érsekújvárba, hol háromszoros ágyúlövéssel fogadták. Alig ebédelt meg, Bercsényivel, Bottyánnal, Des Alleurs-rel stb. tanácskozott s a falakon kívűl megtekintette hadmérnökeinek új «tüzes szerszámait». Másnap folytatta a vár megvizsgálását s Bottyánt egy gyalogezreddel Guta felé küldte portyázni. Hasonló alapossággal vizsgálta meg 14-ikén Nyitra várát, közben pedig a verebélyi és a taszári táborokat. A barsi Taszárban öt napot töltött. Számos kihallgatást adott, Pekri Lőrinczczel és más erdélyi urakkal az erdélyi ügyekben, tábornokaival pedig a Vág mellékének biztosításáról tanácskozott. Idáig – a mint maga mondja – mindig talált ürügyet, hogy hadaival hátramaradjon s ne menjen már most segítségére Ocskaynak, a kit Viard a morva határról visszaszorított, sem Bottyánnak, a ki a Vágdunánál ezer meg ezer tervet kovácsolt, sajkákon hogyan keljen át s hogyan fogdossa össze Heister előőrseit. Helyeselte a csallóközi németek megtámadását, de nem bízott Morvaország fölverésében, a melyre Ocskay b. Haller Gábor őrnagy vezetése alatt a fejedelem nemes ifjait is magával vitte. Brodból kicsalta Viardot, de cselvetése nem sikerült s a tábornok, a hogy a fejedelem megjövendölte, idején «elpatkolt», elvágtatott előle.
246. A GARAMSZENTBENEDEKI APÁTSÁGI TEMPLOM.
Egy heti portyázás után Ocskay, ki a fejedelem szerint «a fő-fő dicsekvők közé tartozott», július 11-ikén visszatért Verbó, majd Pöstyén alá. A fejedelem őt szemelte ki arra, hogy fentartsa az összeköttetést Bottyán vágdunai hadteste s, az övé közt, melylyel Slézia felé akart indúlni. Bottyán csupán arra kérte a fejedelmet, ne engedje lerontatni a karvai sánczot, a mely éppen mostan állotta ki az ellenségnek egy heves támadását; hiszen a komáromi és az esztergomi ellenség kicsapásai ellen ez oltalmazza a vidék lakosságát. A fejedelem azonban fentartotta Bercsényi parancsát a sáncz lebontása iránt.
Rákóczi a taszári táborban július 18-ikán végre készülőt fúvatott. A szálláscsinálóval élükön a szolgák vörös lobogó alatt indúltak meg, mire a tüzérség és a málháskocsik következtek egy-egy gyalogzászlóalj, mint elő- és utóhad között. A fősereg más úton indúlt meg; a fejedelem oldalt kísérte. Pont délben érkeztek Gimes vára alá, a hol tábort ütöttek. Onnan felesszámú lovasokat küldött Morvába, hogy az ott levő három cs. lovasezredet fölkeressék, s ha valamely városba szorúltak, körülvegyék. Maga is ágyúkkal, mozsarakkal készült utánuk menni, hogy – ha a németek segítséget nem kapnak, vagy a franczia megverné őket, téli szállásúl Morvát és Sléziát foglalja el. Másnap már valóban folytatta útját: a gyalogság a málhával az egyik, a lovasság a másik irányban. Kovarcz és Appony közt, a hol tábort ütöttek, Nyitra vármegye nevében a helyettes alispán üdvözölte.
20-ikán, útját folytatva, a lovasság végre csakugyan egyesült Nyitraszerdahelynél Bercsényi, a gyalogság pedig Rippénynél Andrássy Pál táborával. A fejedelem maga is Szerdahelyre ment, hol aznap és másnap Bercsényivel és más tábornokokkal, ezredesekkel megbeszéléseket tartott. Hiszen indúlása hírére Heister is rögtön összevonta hadait. Bottyán jelentéséből a fejedelem csakhamar meggyőződhetett, hogy nem Érsekujvárt fenyegeti, hanem a Fehérhegyek s a morva határok védelmére siet. 22-ikén tehát maga is előbbre nyomúlt a lovassággal. Átkelt a Vág morvánkai hídján s Pöstyén alatt megszemlélte Ocskay és Babocsay nyalka lovasdandárait. Morvánkán a két tábor generálisaival és brigadérosaival együtt megvitatta, mit kell tenniök Heister mozdulatával szemben. A legtüzesebben Ocskay javasolta, hogy a fejedelem most már egész erejével keljen át a morvánkai hídon és Stražnicén semmisítse meg Viardot, mielőtt Heisterrel egyesülhetne. Különben, ha rábízzák, ő egymaga is kicsalja a várból, mely a pozsony-szakolczai útvonalat védelmezte. A fejedelem azonban a vitéz brigadérost elégtelennek tartotta egy lovashadtest vezetésére. Megösmertette vele nagy tervét (a sléziai hadjáratot), de Ocskay erősködött, hogy ezzel nem ellenkezik sem Viard megtámadása, sem a morvánkai hídon való átkelés. Valóban tetszetős terv volt: Bécset magából egy örökös tartományból fenyegetni, a Morva vonalán Szakolcza és Pozsony közt Magyarországtól elzárni s Heister északranyomulását is megakasztani ugyanakkor, mikor a fejedelem a derékhaddal Slézia felé fordúl, hogy behozza az új királyt. Azonban ha Viard nem ül fel a lesnek s nem hagyja magát tőrbecsalatni, a lovashadnak egy ostromlott vár alatt kellene elvesztegetnie erejét. Ezért mondta neki a fejedelem, hogy egy hadsereget nem lehet úgy vezetni, mint egy portyázó csapatot, Viard pedig, a mint meghallaná, hogy a fejedelem is ellene vonúl, beljebb húzódnék Morvaországba. A mikor látta, hogy Ocskay mégis bízik Viard meglepésében és körülfogásában, beszélni hagyta. S hagyott beszélni másokat is, kik nyiltan szemére lobbantották, hánytorgatták, hogy a francziák rossz útra vezetik. Ezek nem akarják, hogy véget érjen a háború; pedig bizonyosan véget érne, ha a gyönge és megosztott ellenségre törnének. Hiszen a Vágtól Viard stražnicei táboráig csak két állomás van; előbb ott lehetne, mint Heister. Ha nem akar is egész hadával indúlni, küldjön egy jókora portyázó csapatot a város megszállására.
A fejedelem károsnak tartotta volna, ha meggyökereznék az a balhit, hogy ő a franczia tisztekre hallgat. Belenyugodott tehát, hogy egész hadát keresztül vezesse a «szerencsétlen» morvánkai hídon s azon túl, a pöstyéni oldalon, a mostaninál alkalmasabb helyen üttessen tábort. A körülmények, saját vallomása szerint, akarata ellen ragadták magukkal. Csak arra az egyre nem vehették rá, hogy gyalogságot küldjön Viard ellen; egyrészt, hogy hiában ne fáraszsza gyalogjait, másrészt mert föltette Viard ügyességéről, hogy nem engedi magát bekeríttetni a nem elég erős és nem elég labancz Szakolczában. Július 23-ikán délig valóban hadastúl átköltözött a hídon s Pöstyéntől nyugatra, Krakován és Terbete közt a Dudvág mellett szállt táborba. Ott újabb haditanácsot tartott. Ocskay «annyira emelődött, hogy csaknem végigszántott» az egész tanácson, a melyet tüzes beszéde magával is ragadt. A fejedelem ehhez képpest elhatározta, hogy Pekri vezérlete alatt válogatott lovasság élén őt küldi Viard ellen; s a tüzérséggel és a gyalogsággal maga is követi, ha a cs. tábornokot csakugyan beszoríthatja Sražnice várába. Le Motte tüzérezredest a «csahosak» megnyugtatására szintén erős portyázócsapattal küldte Vágujhely alá, hogy újabb jelentést tegyen a sánczok erősségéről és megvívható voltáról. A mikor tehát merészen és egyenesen kellett volna előrenyomúlni, a fejedelem nagy tervét az a veszedelem fenyegette, hogy el kell ejtenie, vagy legalább is késleltetnie két vár ostroma miatt.
246. HADI PARANCSOT OSZTÓ KURUCZ FŐTISZT.
24-ikén reggel Vágujhely felöl nagy ágyúzások hallatszottak. Attól tartva, hogy Le Motte nyakára hozza az ellenséget, a fejedelem a másfél mértföld kerületben fölállított tábori őrségeket maga megvizsgálta és megerősítette, hogy a váratlan meglepetéseket visszaverhessék. A délutáni haditanácsban Le Motte bejelentette, hogy az ujhelyi sánczok erősek és bevételök csak rendszeres, hosszas ostrom után remélhető. Ettől tehát a vérmesebbek is elállottak, de kimondták, hogy haladéktalanúl Viard ellen kell indúlni. Reggelre kelve Pekri Lőrincz, Ocskay és Babocsay brigadérosokkal hat dandárban 7000 lovassal a fejedelem jelenlétében el is indúlt arra a «nevezetes próbára», mely a fejedelem és Bercsényi szerint «egész nyilatkozása» a küszöbön álló műveleteknek és hadjáratnak. A fejedelem nyomatékosan intette Pekrit, hogy ha Viard Stražnice alól beljebb ment Morvába, ő semmiesetre se kövesse; mert, a hogy dolgainkat ösmeri, ebből a hadnak zsákmánynyal való visszaoszlása és kimondhatatlan csintétele következnék. Neki pedig az a szándéka, hogy arra-nyomulásával a föld népét magához édesgesse. Kevés és gyenge szálláshoz lehetne bizodalma, ha rendetlenűl, hebehurgyáskodva kezdenének a dologhoz.
247. CSEJTE.
A hadiszemléről visszatérve, a fejedelem maga osztotta be néhai Esze Tamás hajdúit a palotások közé s mise után Bercsényi Lászlót más ifjakkal együtt ünnepiesen beeskette a nemes ifjak társaságába. 26-ikán Bonefoust 2000 válogatott gyaloggal, 1000 lovassal, három ágyúval és egy mozsárral újból Vágujhely felé küldte a futóárkok (approche) kimérésére és Csejte vár ostromára. A gyalogság másnap 9–10 óra közt a várat rohammal csakugyan bevette s a parancsnokot harminczadmagával fogságba helyezte. 28-dikán a fejedelem biztos fedezet alatt maga is megtekintette Csejte várát, s visszatérve, Vágujhely alá is küldött portyázó csapatot. 29-ikén értesült, hogy Heister és Pálffy Pozsonyból megindúltak Viard megsegítésére s hogy Pekriék tegnap Stražnicénél szerencsésen harczoltak Viard ellen és a nemesifjak igen hősiesen viselkedtek. Néhány óra múlva azonban Blaskovics alezredes maga hozta hírűl, hogy Pekrinek egy hibás mozdulata következtében Stražnice alól Brezovára kellett visszavonúlnia. A fejedelem a rögtön megtartott haditanácsban kijelentette, hogy maga megy Pekri segítségére, s megparancsolta, hogy az egész had készen álljon.
248. CSEJTEVÁR ROMJAI.
A had ezt kétszer sem mondatta magának. Nagy örömmel és lelkesedéssel követte a fejedelmet 30-án, abban a reményben, hogy egyenesen a Sasvár táján gyanított ellenségre vezeti. A mint a fejedelem Terbetéről éppen az indulás napján írta Károlyinak, oly készülettel megy az ellenség ellen, hogy ámbár útban találja is valahol, Isten segedelméből megverekedjék vele. Verbón és a kosariczi hágón átvonúlva, a Fehérhegység nyugati tövében, Brezován találkozott Pekri hadával, a melyet azonnal beosztott seregébe. Felelősségre vonta a vezéreket, a kiknek váratlan visszavonúlása úgy lehangolta a lovasságot. Kétségtelen, hogy Ocskaynak komoly szemrehányásokat tett. Meg volt vele szemben az a szomorú elégtétele, hogy előre megmondta a vállalat sikertelenségét. Egyébiránt a veszteséget nagyobbnak találta időben, mint emberekben.
Brezován egy elfogott levélből értesült, hogy Lipótvárban a legnehezebb körülmények közt csak kétszáz gyalog van a helyőrségi szolgálat ellátására és száz hadifogoly őrzésére. Szerette volna tehát hamarosan helyreállítani és gyalogsággal megrakni az 1705-ben lerombolt sánczokat. Ha három hídat veretne a Vágon s Érsekújvárról mozsarakat hozatna a vár bombázására, bizonyosan nagyobb becsülettel végezné a hadjáratot, mint ha nyilt csatában mérkőznék meg Heisterrel és Viarddal, vagy pedig ha megfigyelő helyzetben töltené az időt. Heister a Vág mentén a dunántúli állapotok miatt úgy sem gondolhatott hoszszabb hadjáratra. Bezerédj Imre és Balogh Ádám a kopházi réteken táborozó németeket éppen az imént szorították be Sopronba, s mikor ezek július 26-ikán ötszázan kitörtek, megnyomták és a város kapujáig űzték, vágták őket. Csak valami harmincz labancz menekült meg, kilenczven fogságba jutott, a, többi elesett. Bezerédj mindjárt azután becsapott Stájerországba, a hová Vasmegyéből egymagából 2000 paraszt ment vele. Gazdag zsákmánynyal megrakodva, Heisternek a Rába mellett hagyott podgyászát megszorította. Volt tehát erő, mely Heister csapatainak egy részét lekösse, nem is szólva Bottyánról, ki a Duna átjáróit őrízte.
Azonban a haditanácsban Bercsényi többed magával ellenezte Lipótvár ostromát. Bizonyítgatta, hogy Lipótvár szerencsétlen hely rájok nézve, mert (Nagyszombatnál és Pudmericznál) már két csatát vesztettek miatta. Ha megint odavezetnék, a lovasság azonnal szétoszlanék, hogy ne kelljen az ostrom idején oly soká hevernie. Lipótvár ostromát tehát a fejedelemnek csak olyanok tanácsolhatják, a kiket az ellenség megvesztegetett. Most első sorban Trencsén várát kell elfoglalni. A várbelieknek ugyanis már alig van mit enniök, s ha Viard nem szállíthat be eleséget, a parancsnok az őrséggel együtt megadja magát. Trencsén felé Viardnak csak egyetlen gázlója vagy hídja van a Vágon keresztül. A hídfő nincs megerősítve, a hidat tehát könnyen fölégethetik, a gázlót pedig elsánczolhatják. Csak oda kell menniök, hogy övék legyen a vár, a mely a sléziai betörést is nagyban megkönnyítheti. Bercsényinek, Ottlyknak, Ocskaynak annyira tetszett a terv, hogy azt hitték, már is a várban vannak. A könnyűnek látszó feladat megzavarta gondolkodásukat; nem hallgattak a fejedelemre, a kit csak Vay támogatott. «Úgy látszott – sóhajtott Rákóczi, – valami végzetes átok szállta meg az elméket.»
249. TEMETVÉNY VÁRA
A táborban mindenki tudta, hogy ő és Bercsényi ebben a kérdésben nincsenek egy véleményen; a labanczok pedig azt beszélték, hogy éppenséggel össze is vesztek. Ez azonban nem történt. A fejedelem kétnapi kemény vitatkozás utánengedett. Nem folytatta útját a Fehérhegyeken át, hanem csupán Ocskay és Szalay ezredeit hagyta azok biztosítására. A gyalogságot visszarendelte délkelet felé, hogy a morvánkai hídon keresztül a Vág balpartján nyomúljon Trencsén felé s útközben foglalja el Beczkó várát. Maga a fejedelem a lovassággal és a podgyászszal a csejtei útra fordúlt s egy réten hált meg táborával. Július 31-ikén Teleki Mihálylyal egy pillanatra betért Bercsényi brunóczi kastélyába, a hol a kertben egy kis érett fügét evett. Seregét a szerdahelyi gázlón vitte át a Vág túlsó partjára, Bercsényi temetvényi kastélya alá, a melyet kuruczai hamarosan hódolatra kényszerítettek, mire egynapi nyugvást engedett nekik.
A fehérhegyi nép szaladásnak vélte visszavonúlását s átkozta rossz tanácsadóit. Elvesztette a kedvét s kétségbeesett, most már fölszabadúlhat-e a németék igája alól.