Amnestia, αμνηστια, így nevezték későbbi időben azt a kiengesztelődést, a mely a forradalmak és politikai párttusák után a polgárok közt létrejött s a mely alkalommal a győztes párt eskű alatt nyilatkoztatta ki, hogy nem emlékszik meg azon sérelmeiről, (μη μνησικακειν), a miket, az ellenpárttól szenvedett (τοις δ’ αλλοις ου μνησικακουντες δημοκρατουμενοι το λοιπον ξυνεπολιτευον, mondja Thuc. 8.73 a samusiakról). Az a. erejénél fogva tehát senki sem volt felelősségre vonható azon politikai cselekvényekért, a melyeket a viszály ideje alatt elkövetett. Legnevezetesebb volt e tekintetben – a mely kiválóan ezt a nevet viseli – az az amnestia, mely a harminczak elűzetése után a még mindig fenyegetett egyetértés helyreállítása végett az athenaei polgárság közt jött létre (403 Kr. e. Euclides archon alatt). Ez a. alól csak a harminczak és gyermekeik, az utánok választott tíz egyén és a tizenegyek voltak kivéve, de részökre is a. biztosíttatott, ha beterjesztik számadásukat a hivatalról, melyet viseltek. Az egyességre úgy az egész nép, mint a tanácsnak és biróságnak akkori és későbbi tagjai eskűt tettek le. Az eskű formája következőleg maradt reánk Andocidesnél (myster. 90 §): χαι ου μνησικακησω ταν πολιτων ουδενι, πλην των τριακοντα και των ενδεκα, ουδε τουτων, ος αν εϑελη ευϑυνας διδοναι της δρχης ης ϒροξεν. V. ö. Corn. Nep. Thras. 3 lex oblivionis.D. I.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.