Akadály, akadályoz

Full text search

Akadály, akadályoz A szó főnévi formája azt a tárgyat jelöli, amely valakinek, vagy valaminek az előrehaladását vagy továbbjutását akadályozza, gátolja, útját állja. Igei alakjában pedig azt jelenti, hogy valakit a dolga végzésében, célja elérésében, valamint a megvalósulásban rosszakaratúlag, önzésből, féltékenységből feltartóztatni, visszatartani, meggátolni próbálnak. Találkozhatunk vele az emberi életben és Isten üdvözítő tervének megvalósulásánál egyaránt. Júda ellenségei Zerubbábel idejében először csak elrettentéssel (Ezsd 4,4), később pedig karhatalommal akadályoztatták a templomépítést (Ezsd 4,23). Szanballat, Tóbijjá és a hozzájuk csatlakozó népek zavarkeltéssel és fegyveres beavatkozással szerették volna meggátolni Jeruzsálem falainak újjáépítését (Neh 4,1-2; 6). A farizeusok maguk nem mentek be Isten országába, és azokat sem engedték be, akik egyébként szerettek volna bemenni (Mt 23,13). Az elsőségre vágyó Diotrefész nem fogadta be a testvéreket, azokat pedig, akik be akarták őket fogadni, megakadályozta ebben, és kivetette a gyülekezetből (3Jn 10). Pál apostol viszont azon igyekezett, hogy a Krisztus ev-a elé semmi akadály ne gördülhessen (1Kor 9,12). Fülöp evangélista az etióp kincstárnok hitéről meggyőződve, nem látta akadályát a keresztség kiszolgáltatásának (ApCsel 8,36).
Az ember bűne akadályt jelenthet abban is, hogy olyan természeti javakban részesülhessen, mint az eső (Jer 5,24-25). Éppen ezért letéve minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, állhatatosan kell megfutnunk az előttünk lévő pályát (Zsid 12,1). Jónátánnal valljuk: az Úr számára nincs akadály (1Sám 14,6). Arra azonban nagyon kell figyelni, ha akár Lelke által (ApCsel 16,6), akár más módon, Isten gördít akadályt elénk (1Pt 3,7).
DJ

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit