Boncolástan,
Boncolástan, boncolástani tudomány (anatomia), az a tudomány, mely valamely (szervezett) testnek egyes alkotó részekre metsző eszközökkel való szétbontását tárgyalja. Ha egyszerüen anatomiáról van szó, akkor az emberi test szerkezetét tárgyaló tudományokat értik rajta (antrópotomia), de van állat- és növény-B. (zóotomia, fitotomia), vmint kór-B. is (a. pathologica). Az ép v. normális B. vizsgálat alá veszi és leirja az emberi test egyes részeinek különös alakját, fekvését összefüggését, fizikai tulajdonságait stb. Az elérendő cél szerint az ép B.-t különféle irányban lehet művelni s aszerint van: 1. Rendszeres v. leiro B. (a systematica s. descriptiva), mely a hasonló fizikai tulajdonságu testrészeket rendszerekbe (sistemata.) foglalja össze s az ezekből összealkotott főbb csoportok szerint osztja be tárgyát; ennek megfelelőleg főbb fejezetei a csont- és szalagtan, izomtan, zsigertan, értan, idegtan, érzékszervek tana (osteologia és syndesmologia, myologia, splanchnologia, angiologia, neurologia, aesthesiologia). Az előbbinek egy ága a górcsövészeti vagy általános B. vagy szövettan (a. microscopia s. generalis, histologia), amely a leiró B.-i rendszerek egyes részeinek a górcsővel megfigyelhető finomabb viszonyaival foglalkozik. 2. A táj-B. (a. topographica) úgy ismerteti meg az emberi testet, amint több részei szét nem bontott állapotban egyesitve vannak; a működő orvosra és különösen a sebészre nagy jelentőségü, mert mindig körülirt testtájékokkal (regiones) van dolga. 3. A művészi B. (a. plastica) kevésbbé az orvost, mint a festőket és szobrászokat érdekli, amennyiben főleg a test külsö felületen jelentkező idomviszonyokkal foglalkozik. 4. Az összehasonlitó B. (a. comparativa) az állatok boncolásából nyert testeket összehasonlitja s ez összehasonlításból általános érvényü szabályokat igyekszik levezetni; magasabb céljai miatt a B. e nemét a B.-i tudományok bölcsészetének nevezhetni.
Az emberi test felbontásával eleinte papok, orvosok, az egyiptomiaknál a balzsamozással megbizott egyének foglalkoztak. A régi görögök, ugy látszik, csak állatokat boncoltak, Aristotelésnél legalább csak az állatok boncolására vonatkozó adatokat találunk. Még a rómaiak is tartózkodtak az emberek boncolásától. Hippokratés csak a csontokat és izületeket ismerte, de felcserélte az inakat az idegekkel, a verőereket a vivőerekkel stb. Az ember-B. megkezdése valószinüleg az I. Ptolemaios által alapított alexandriai orvosi iskolába esik (320 Kr. e.). Hérophilosról említilik, hogy barátjával, Erasistratossal együtt Seleukos sziriai király engedelmével gonosztevőket felboncolt (mit Parrhasiosról, Zeuxisnak ismeretes vetélytársáról is mondanak) s ő tanítota először a bőr lenyuzását (darsis) a felületesen fekvő izmok megismerése céljából; a megelőző időkben az orvosok általánosságban csak «husról» szóltak. Érdekes megemlíteni, hogy a régi görög szobrászok, bár boncolásokat nem volt alkalmuk látni, pontosan ismerték a test felszinének az izmok által okozott idomviszonyait. Ezeket az ismereteket az élő testnek pontos megfigyeléséből merítették, amire bőven nyilt alkalom a gimnáziumokban, ahol a fiatal emberek fedetlen testtel végeztek testgyakorlataikat, továbbá az olimpiai játékoknál, hol atlétatermetü egyéneknek testidomait a mozgás és küzdés különféle szakaiban megfigyelték. Hogy az ó-kor művészei az effélékre mily nagy gondot fordítottak, kitünik azon fenmaradt szobrokból, amelyeken a bőrtől fedett izmok körrajzai a mozgás miféleségének megfelelő állapotban a legpontosabban vannak feltüntetve (p. a. Láokoón-csoport, a diszkuszvető Myrón-tól; a borghesei vivó Agasiástól stb.
A középkor első szakában emberi tetemeket nem boncoltak s az anatomiát az orvostanulóknak Galénos tanai nyomán tanították, aki pedig észleleteit nagyobbára majmokon és kutyákon tette. Még jobban megakadt a B. művelése, midőn VIII. Bonifác pápa 1300. egyházi átokkal fenyegette azokat, akik emberi tetemet fel mernek boncolni. Mindamellett Mondini bolognai tanár 1306. két tetemet boncolt fel s róluk bonctani munkát is írt, amely két évszázadon át az orvostanulóknak utmutatóul szolgált. A XVI. században új lendület keletkezett Vesalius Andrással, aki számos boncolás alapján irta meg nagymunkáját: De corporis humani fabrica, 1543. Ennek méltó utódai Falloppia és Eustachio voltak; Párisban Sylvius Jakabba1 (1478-1555) kezdődött a rendszeres B.-nak új korszaka, aki számos izomnak nevet adott s a boncolástani műszereket kijavította. Olaszországban azon időben valamely tetemnek a felboncolása 4 napig később 8-12 napig tartott, többnyire kivégzett gonosztevőket volt csak szabad felboncolni; sőt némely anatomusról azt állítják (Falloppia, Rolfink), hogy nekik a gonosztevőket «a tudomány érdekében» élve kiszolgáltatták. Pisában abban az időben fejedelmi rendeletre évenkint egy gonosztevőt abból a célból fojtottak meg, hogy az nyilvánosan felboncoltassék. Művészek is foglalkoztak azon időben a boncolástannal. Leonardo de Vinci és Michel Angelo boncolótanár vezetése mellett tanulmányozták az emberi testet és maguk is boncoltak (Michel Angelo állítólag élő gonosztevőket is, hogy a fájdalmas arckifejezéseket tanulmány azzal) s ezért oly pontosak a rajzaik. Leonardo de Vinci-nek anatomiai rajzai jelenleg az angol királynő könyvtárában és a brit muzeumban őriztetnek s rajtok oly viszonyok vannak helyesen feltüntetve melyek utóbb hossza időre feledékenységbe mentek (p. a medencehajlat). A mikroszkóp feltalálásával a finomabb viszonyok tanulmányozása is megindult s a górcsövező B. megalapítója Malpighi Marcell volt (1628-94), utána két németalföldi: Swammerdam (megh. 1680) és Leuwenhoeck (megh. 1723). A XVIII. században Olaszországban Lancisius, Valsalva, Santorini és Morgagni-val az anatomiai tudományok a virágzásnak tetőfokát érték el. Németországban Haller (megh. 1777), Merkel J. Fr. (megh. 1774), Angliában Hunter J. és V. (megh. 1793), Franciaországban Bichat (megh. 1802) voltak a korifeusok. Századunkban a legnevezetesebb anatomusok az ép B. köréből az elhaltakon kivül: Sömmering, Scarpa, Rosenmüller, Tiedemann, Weber , Aruord, Reichert, Luschka, Müller János, Schultze Mihály, Cruveilhier, Sappey, Hyrtl, Lenhossék J. Az élők: Toldt és Zuckerkandl Bécsben, Waldeyer és Krause V. Berlinben, His V . Lipcsében, Henke Tübingában, Schwalbe Straszburgban Merkel Göttingában, Kupffer Müchenben, Hasse Boroszlóban, Gegenbaur Heidelbergában, Kölliker Würzburgban, Romiti Pisában, Thane Londonban, Tumer Edinburghben, Testut Lyonban stb. Nálunk boncolástani tanárok; Mihálkovics G. és Thannhoffer Lajos Budapesten; Davida Lajos Kolozsvárott.
