Ammón-oázis
Ammón-oázis (arabul: Szivah), oázis a libiai sivatagban Afrika északi részében, egykor az ugynevezett Ammoniummal, vagyis Ammonnak, az egyiptomiak istenének hirneves jósintézetével, melyet Tahrako etióp-egyiptomi faraó alapított. A templom romjain még most is látható a tébai Ammon képe. Kambysésnek Tébából ez oázisra való kivonulása sikertelen maradt. Nagy Sándor Paretoniumból, a tenger mellékéről nyolc nap alatt érte el célját s az oázis templomának papjai mint «Ammon fiát» üdvözölték. Ez oázison még most is mutogatják a «nap forrását», melynek vize 29 C.° és egyenlő légmérséklet mellett nappal hideg, éjszaka ellenben meleg, amit Hérodotos is mint sajátszerüt említ fel. Az Ammon oázis tulajdonkép Egyiptomhoz tartozik s a nagy észak-afrikai depresszió (mélyebb fekvésü vidék) részét teszi. Magassága a tenger színe fölött 29 méter. Talaja sós, kiszáradt tengerfenék, mindazonáltal édesvizü forrásokban elég gazdag. Lakói nagyobbára testesek, állattenyésztéssel foglalkoznak; élelmüket főképen a datolya-pálma szolgáltatja. Az oázisnak csupán két községe van: Szivah, amelyben semmiféle romok sincsenek és Agermi, ahol az A. ó-egyiptomi templomának romjait fedezte fel Hamilton, amelyen a hieroglifek még most is láthatók. Később, midőn É.-Afrika a keresztény hitre tért, számüzetés helye lett. A VII. században az arabok hódították meg, a lakosság akkor az iszlámra tért. Szivah független község maradt 1819-ig, mely évben Mehemmed Alinak hódolt meg. Az európaiak közül legelőször Browne jelent meg ott 1792.
