köszöntés
köszöntés főnév -t, -ek, -e [ë, e] (választékos)
Általában a köszönt igével kifejezett cselekvés, megnyilvánulás.
1. (kissé régies) Az a cselekvés, hogy vkit köszöntenek; üdvözlés. Barátságos, szíves, udvarias köszöntés; az ismerősök, vendégek köszöntése. Irma … pirulva viszonzá Káldory köszöntését. (Eötvös József) || a. (ritka, régies) Ennek szavakban, üdvözlő kifejezés(ek)ben való megnyilvánulása. Az ősz uraknak hosszu szép köszöntést Mondok, ha jőnek, hosszabbat, ha mennek. (Vörösmarty Mihály)
2. Az a cselekvés, hogy vkit (fel)köszöntenek, ill. az a tény, hogy vki (fel)köszönt vkit; vkinek (bizonyos alkalommal történő) üdvözlése, felköszöntése. Névnapi, születésnapi, újévi köszöntés; az ünnepeltnek pezsgővel való köszöntése; fogadja a küldöttség köszöntését. Mind akik szeretünk Nyájas köszöntéssel tehozzád sietünk. (Arany János) Butuska tücskök a fű között, | … amiként szobámba a rét | vigasznak lengeti be fűszerét, | … ti is úgy külditek, | olyan lélekkel, köszöntésteket. (Szabó Lőrinc) || a. Üdvözlő szavak, beszéd; (fel)köszöntő. Meghatottan hallgatta a köszöntést.
köszöntési.
