Arad vármegyéből a P. Hirl. nyugtalanító híreket közöl.

Full text search

Arad vármegyéből a P. Hirl. nyugtalanító híreket közöl.
Az oláh nép, a katonaállításnál nyilt erőszakra vetemedett. A németeket is velök tartani kényszeríték, ellenkező esetben fölgyujtással fenyegetvén őket. Több helyeken, különösen Nadab nevű faluban már fegyveres erőt kellett használni, s midőn a nép ennek is ellenszegült, a katonaság tüzelésére többen elestek a szerencsétlenek közől. Ekkor az összeírás megtörtént ugyan, de sokan lóháton szaladtak szét a vidéken, s ezerekből álló tömeg jött Nadab felé. Az előbb foglyokúl esteket erővel ki akarák szabadítani. A nemzetőrök, Gál László őrnagy vezérlete alatt, a katonasággal együtt csatarendben ellenök indulván, a nagy tömeg nem látta jónak őket bevárni, s a mezőn szétfutott. Szaladás közben a sorkatonaság által többen megsebesíttettek, s ezek közől eddig néhányan halállal is lakoltak. Két éjjel a mezőn táboroztak a nemzetőrök. A föllázadt vidék mindenfelől küldöttséget küldött a táborba, hogy fegyverrel ne menjenek ellenök, mivel ők elcsábittatva fogának fegyvert, azzal levén elhitetve, hogy a magyarhoz az oláhokat ki akarják irtani. Azóta nyugalom van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit