a) Elegy ülés, mellyben 2 királyi válasz olvastatik u. m. a hódoló és névnapi köszöntő felirásokra.

Full text search

a)
Elegy ülés, mellyben 2 királyi válasz olvastatik u. m. a hódoló és névnapi köszöntő felirásokra.
Pozsony, május 20. 1835.
Hétfőn, május 18-án Csepcsányi és Torkos elnökségök alatt tartatott kerületi ülésben az urbért tárgyazta szerkesztésnek hátra lévő része megrostáltatván, másnapra reggeli 10 órára mind a két táblának országos ülés hirdetteték; s miután a KK és RR kedden május 19-én saját teremökben öszegyültek volna, – az elnök Kir. Személynök által bizonyos kir. válasz leérkezte felől értesitettek, s annak meghallása végett elegy ülésre hivattak; ahol is a FŐHERCZEG NÁDOR jelenté, miképen két rescriptum fog felolvastatni; némellyek azt hitték, hogy egyike vagy a magyar nyelv ügyében igért,* vagy a diaetának praeclusi határnapot rendelő resolutió lészen, de a tévedés nem soká tartott, mert a Nádor nyomban folytatá, hogy egyike a boldogult fejedelem halála feletti sajnálkozással egybekötött hódoló felirásra, másik pedig a névnapi köszöntésre válaszol. Ezek nyomban felolvastattak. Az elsőben megegyezik Ő Felsége, hogy a koronázási Diploma törvénybe igtattassék.*
Amire az úrbéri tárgyban kiadott második kir. válasz befejező mondata célzott. Vö.: Iratok. IV. köt. 27. kk.
Az I. Ferenc halálával kapcsolatos feliratot és a névnapi köszöntést l.: Iratok. IV. köt. 9. kk., 28. kk., a reájuk adott kir. válaszokat: Uo. 30. kk.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit