Idő, pénz és béke
Idő, pénz és béke
Még égetőbb szükségük volt a békességre a keresztényeknek. Az addigi ellenállási kísérletek – jóllehet olykor komoly erőket sikerült felvonultatniuk – politikai, gazdasági, szervezési okokból eredménytelenek voltak. A Habsburg katonai és politikai vezetés körében azonban már Szigetvár elestének évében megfogalmazódott az a gondolat, hogy a török ellen csak egy átgondolt, tudatosan megépített és megszervezett (vár)védelmi rendszerre támaszkodva lehet felvenni a harcot. Ennek megteremtéséhez azonban idő, pénz és legfőképp béke kellett.
A 25 pontból álló „békeokmány” szövege hat jól elkülöníthető kérdéskörrel foglalkozik. Ezek a következők: 1. Mindenfajta ellenségeskedés kölcsönös beszüntetésének kimondása mindkét fél részéről. 2. Erdély, a törökök és a királyi Magyarország politikai viszonyát érintő kérdések, a kétoldalú békeszerződés kiterjesztése Erdélyre. 3. A két birodalom közötti diplomáciai érintkezés legalapvetőbb szabályainak lefektetése, a portai keresztény követség működésének és biztonságának feltételei. 4. Elvi elfogadása annak, hogy a két fél között felmerülő vitás kérdéseket békés, tárgyalásos úton, s nem fegyverrel kell rendezni. 5. Azon lehetséges veszélyforrások megszüntetése, amelyek leggyakrabban váltották ki a két fél közötti fegyveres összecsapásokat. Ennek értelmében mindkét fél jogot kapott a saját területén elfogott rablók megbüntetésére, kötelezték magukat a zsákmányolásból élő, irreguláris katonaság elbocsátására, megtiltották az egyenkénti vagy csoportos bajvívásokat, tilalmazták a másik fél területére eső falvak, városok, várak stb. elfoglalását, elrendelték a béke kihirdetése után fogságba esettek szabadon engedését, megtiltották a renegátok befogadását, s végül kimondták, hogy saját területén mindenki szabadon építhet, erődíthet. 6. Kimondták, hogy a határjelek kitűzésének és a közös jobbágyok elosztásának kérdését a béke megkötése utáni időszakban kell rendezni. Ezen ügyek elrendezésére mindkét fél tekintélyes férfiakból álló „bizottságokat” hoz létre. A szerződés utolsó, 25. pontja rögzítette, hogy a szultánt évi 30 ezer dukát „tiszteletteljes ajándék” illeti meg.
