Hogy a leltárakban felsorolt védőfegyverek elegendőek voltak-e, vagy sem, azt nehéz megítélni, főként azért, mert nagyrészt ezek is a harcosok egyéni felszereléséhez tartoztak, így a várakban levő viszonylag csekély mennyiség inkább tartalékként szolgálhatott. Találunk közöttük komplett gyalogos és lovas vértezeteket, amelyek típustól függően különböző részekből (sisak, gallér, karvas, vállvért, páncélkesztyű, mellvért, hátvért, csatakötény, combvért, lábvas) tevődtek össze, miként azt az inventáriumok többnyire gondosan felsorolják. Mellettük számos különálló vértezetrészt is leltárba vettek, legnagyobb számban különféle sisakokat (huszársisak, lövészsisak, stb.). Ha jól meggondoljuk, ma sem hordanak a katonák más „páncélt”, csak a sisakot, mivel a lövéshez a katonának a fejét mindenképpen ki kell emelni a fedezék mögül. Lehet, hogy a várakban talált nagyszámú sisakot a lőfegyverek elterjedésének egyik jeleként kell értelmeznünk? A többi védőfegyver mibenlétének pontos megállapítása egyébként igen nagy nehézségekbe ütközött, hiszen rendszerint csupán egy-egy szó, általános elnevezés alapján kellett volna dönteni, miközben a korszerű leírások számos részlet figyelembevétele alapján határozzák meg az egyes fajtákat.
A különféle vértek, páncélok mellett a pajzsok is sok, elsősorban 16. századi leltárban lelhetők meg, bár kétségtelen, hogy gyakorta csak 1-1 darab, amit rendszerint a kapualjban tároltak.