Ág. ev. templom.

Full text search

Ág. ev. templom.
Innen a teremi útra térünk, az ág. ev. templomhoz. Az ág. ev. hitfelekezet első nyomait 1753 táján találjuk meg Nagykárolyban. De akkor mindössze tíz család volt még és iskolájuk sem volt. Sőt sehol sem gyakorolhatták vallásukat. Csak II. József alatt szaporodott a számuk. Kezdtek is némi szabadsággal élni. Magánházaknál összegyűltek imádkozni, különösebben Kollár szűcsnél, a mostani polgári leányiskola helyén. De innen aztán eltiltották őket, azzal az ürügygyel, hogy zavarják a róm. kath. isteni tiszteletet. Sokszori folyamodás után végre megalakulhatott az egyház 1787-ben mint leányegyház, és sikerült a földes-uraságtól templom- s iskola-helyet nyerniök. Ekkor épült a mostani paplak, ima- és iskola-teremmel, de papot csak 1808-ban kaptak. A templom alapkövét 1815-ben tették le és 1823-ban szentelték föl. Harangot, orgonát csak a múlt század ötvenes éveiben szerezhettek be. – Szomszédságában van a Lövölde, mulatókert. Az utcza túlsó oldalán, a város végén van a városi kórház. Szép nagy épület és a miatt a nagy fontosság miatt, a mely a város, sőt a vármegye egészségügyi viszonyaiban reá esik, méltó rá, hogy itt bővebben megismerkedjünk történetével.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit