Vácz őskora.

Full text search

Vácz őskora.
Magyarország legősibb lakosai valamennyien a vizek mentén laktak és így jogos a föltevés, hogy Vácz mai helyén, a Duna kanyarulatánál a történelem előtti időben is jelentékeny telep lehetett. Az első nép, a melyről tudjuk, hogy a Duna kanyarulatánál lakott, a dák volt és így a város területének, ha Strabo leírása hitelt érdemel, kétezer éves a története. A római hódoltság korában a szarmata származású jászok (metanastae jazyges) birtokába jutott a város mai területe. Jóllehet a másik barbár néppel, a germán fajhoz tartozó kváddal szövetséges viszonyban voltak, határaikat ezek ellen is védelmezték. A Dunától a Tiszáig hat méter széles és három méter mély árkot vontak s ezt hívják Csörsz ároknak, melynek két ága volt. Tehát a város mai területén az ó-korban három ország határa futott össze. A Duna széles medre akadályozta a két barbár nép további terjeszkedését Pannonia felé s a tulsó oldalról a római katonaság nézett farkasszemet az ő burguszából. A Hétkápolna körül állott földhányással szemben volt a rómaiaknak 500 fegyveres emberét befogadó castruma, az úgynevezett Bolhavár: a város éjszaki határában álló Pogányvárral szemben pedig, a mai Dunabogdány község közelében a Cirpi, Cirpimansio vagy Carpis castellum nevű városukat építették.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit