Székesegyház.

Full text search

Székesegyház.
A székesegyház olasz barok-stílusban, a középkori székesegyház alapjain épült föl. Építésénél fölhasználták az 1602-ben leégett középkori székesegyház falmaradványait is. A templomból a középkori székesegyháznak csak a két sekrestyéje és az apsis mögötti kápolna-koszorú nem épült ki. Ennek kiépítését azonban, valamint a templom teljes renoválását Városy Gyula dr. érsek költségén már megkezdték. A templom belső fölszereléséből és diszítéséből nagy műbecsű a Patasich Gábor költségén 1741–42-ben készült és művésziesen kirakott 12 kanonoki stallum, a kanonoki sekrestye relif-képei, melyeket két olasz stukaturista készített Simonetti kalocsai liczeumi tanár tervei szerint. Továbbá a két sekrestye remek oszlopos portáléi és a templom boltozatán alkalmazott relif-képek, melyek szakértők szerint értékes művek. Karrarai márványból faragott főoltárát Kunszt érsek (1852–1866) állíttatta. Tervezője Roesner Károly, a híres bécsi tanár, készítője pedig Bonnani Péter, Bécsben lakó karrarai szobrász volt. 529Az oltár ikonosztáz-alakú képtartóját szintén Roesner tanár tervezte és Friewitzer Albert bécsi műasztalos készítette. A háromöles remek oltárkép, mely Boldogságos Szűz menybemenetelét ábrázolja, Kupelwieser Lipótot vallja mesterének, az ikonosztázon levő többi kiváló képpel együtt. A templom hat mellékoltárából a Fájdalmas Szűz oltárának képét Ellinger, az Őrangyal és Szent-István oltárát pedig Pesky festette. A szentély előtt álló remek Szent István- és Szent László-szobrot karrarai márványból Kunszt érsek szerezte be, mindkettő Izsó Miklós elhúnyt szobrászunk remeke. A templom két tornyát összekötő hídon álló hatalmas Bold. Szűz szobrát Haynald érsek állíttatta fel. Ez Hartmann János müncheni szobrász műve. A főszékesegyház kincstárának nevezetesebb műtárgyai: Vörösbársony miseruha, remek képhímzéssel a XV. századból, fedeles ezüst serleg a XV. századból, missale, melynek kötése 1628-ból való, ezüst ereklyetartó a XVII. századból, a Batthány érsek-féle selyemcasula a XVII. századból; a Mária Terézia-féle casula, remek dombor-hímzéssel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit