3. A szlávok hadügye.

Full text search

3. A szlávok hadügye.
A szlávok hadseregei igazi néphadseregek voltak. Az egész nép vagy csak egyes törzsek (zupa) családostul, vagyonostul indultak a harcba, főként akkor, ha új lakóhelyek szerzéséről volt szó. Ha háború volt kilátásban, az összes harcosokat épúgy, mint a magyaroknál, kivont kard körülhordozása által szólították fel fegyverkezésre, mire azok az előre megállapított gyülekezőhelyekre siettek. A sereg vezetését maga a fejedelem vagy az általa kijelölt törzsfő, a vojvoda, vette át.
A férfiak, Bölcs Leo szerint, a balsorssal dacolók, kitartók, hőséget, hideget, esős időt és élelemhiányt könnyen tűrők voltak, mert különben is csak kölessel táplálkoztak. (Taktika, 99. és 105. p.)
A sereg nagyobbára gyalogságból és kevés lovasságból állott. Fegyverzetük a kard, lándsa, csákány, íj és a nyilak, mely utóbbiak hegye rendszerint meg volt mérgezve. Védőfegyverül a sisakot és a pajzsot használták.
Csatarendben az egyes törzsek és ezeken belül a nemzetségek és családok egymás mellett állottak, kisebb-nagyobb mélységű csoportokban. Összeütközésnél azon igyekeztek, hogy minél előbb kézitusára kerüljön a dolog. A nyilt mezőn való harcot a szlávok nem nagyon kedvelték, hanem ahelyett az ellenséget, ha csak lehetett, erdőkbe és lesállásokba csalták s aztán meglepőleg rajtaütöttek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit