51. EGY ÉV – TÖRVÉNY NÉLKÜL

Full text search

51. EGY ÉV – TÖRVÉNY NÉLKÜL
Betlehem csodája elidegenedett szegény magyarok országától. Az Élet, a szent Mag elrejtőzött előlünk. Nagy terhességben fogadja a karácsonyt Hungária. De szülni nem tudott, s a mi Urunk születése óta számított 1905-ik esztendő meddőségnek az esztendeje.
Batu tatárai óta talán ez volt első esztendő, mikor fogyott az ország népe. Nem születnek a magyarok, s akik élnek, kibujdosnak.
És 1867 óta ez az esztendő volt az első és idáig egyetlen, melyben törvényt nem hoztak. Egyetlenegy törvényt sem. Politikusok, fiskálisok, bírók és fináncok sohasem idézhetnek 1905-ből eredt törvénycikkeket. A híres törvényhozó náció ebben az évben törvényt nem hozott. Január 4-én a magyar parlamentet szélnek eresztették. A szélből rettenetes orkán nőtt. Ez az orkán ledöntött mindent.
Egész Európa, egész világ vajúdott és szült. Lesz oka ráemlékezni erre az esztendőre a leendő emberiségnek. Magyarország, a jövendő Magyarország sem felejti el 1905-öt. Mégis lehetetlen és bánatos a magyar karácsony. Szülés, alkotás és eredmény nélkül való.
Betlehem csodájának ünnepén azonban hitetlenkedni bűn. A meddőség esztendején sírva fakadni nem kell azért nekünk. Csak szülni nem tudott Hungária, de méhében egy szebb Magyarország magzatjait hordja. Az 1905-ik esztendő meddő és gyermektelen volt. De termékenyülő kedvű és terhes. Ha 1867 óta ez az első év, mikor az Élet, a szent Mag nálunk nem csírázott, viszont ez az első Magyar esztendeje az Eszmék fogantatásának. Soha májusiabban, viharosabban, forróbban az Idők gondolatai meg nem ejtették még Magyarországot. Szikkadt lelkeinkre Európa esője hullt. Az eszmék, a tervek, a jövő törvényei vidám és hatalmas erővel szökkennek ki belőlünk. Ez a meddő esztendő áldás lesz még a magyar társadalomra.
Betlehem csodája visszatér hozzánk, s meg fog sokasodni mirajtunk. Karácsony ünnepén, e szomorú karácsonyban, mi látjuk a hatalmas újat: az európai Magyarországot.
Budapesti Napló 1905. december 24.
Lellei

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit