CSERES TIBOR (1915)

Full text search

792CSERES TIBOR (1915)
(DÉRCZY PÉTER)
Bár munkásságának java része a háború után született, pályaképének felrajzolása csak úgy lehetséges, ha annak egészét, tehát az indulás éveit és termését is figyelembe vesszük. Annál is inkább, mert az 1950-es években kiadott munkáinak egy része lényegében nem is érthető meg e korai művek ismertetése és értelmezése nélkül.
Írói pályáját versekkel kezdte az 1930-as évek közepén, két verseskötete is megjelent: 1937-ben a Tájkép, elöl guggolva én, majd 1942-ben a Zöld levél árnyéka. A versek még sokáig kísérik pályáján, 1945 után is jelentkezik költői művel (Ének a termelőszövetkezetekről, 1950). Ami azonban egész munkássága szempontjából sokkal fontosabb, hogy a versírással párhuzamosan foglalkozik prózával is. Az 1930-as években írt novelláiból már a későbbi, tapasztalt prózaíróra is következtethetünk. E novellák tárgyalása azért is látszik célszerűnek itt, mert bár születésük és megjelenésük korszakhatárunk előtti időre esik, nagyobb nyilvánosságot – legalábbis egy részük – csak 1945 után kaptak, mivel írójuk csak ekkor gyűjtötte kötetbe őket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť