Illés

Full text search

Illés (héb. Élijjá), próféta a Kr. e. IX. sz. elején. Izraelországban működött s kemény harcokat vivott az izraeliták között meghonosodott Baal-kultusz ellen. Tisbéből származott és Gileádban lakott. Ácháb király ellen ismételten föllépett, mert a Baal-kultuszt pártolta és jogtalan cselekedeteket követett el, s valószinüleg neki tulajdonítható, hogy Izrael prófétái, köztük I. tanítványa, Elisá, olyan ellenszenvvel teltek el az Omridák dinasztiája iránt, hogy buzdításukra Jéhu összeesküvésével azt megdöntötte. A bibliában több csudás elbeszélés szól I. prófétáról. Jóslata szerint három esztendeig tartó szárazság következik be, amely alatt a prófétát, aki a Kerith patak mellett tartózkodik, hollók táplálják, Sareptában az özvegynek lisztje és olaja, akinél I. lakik, nem fogy el, annak halott gyermekét életre támasztja; a Karmel hegyén könyörgésére tüz száll le az égből és elemészti áldozatát. Végre tüzes szekéren száll föl az égbe, miután Elizeus (Elisá) prófétát utódjául tette meg. A későbbi zsidó, valamint a mohammedán legenda kedvelt tárgyát képezik I. próféta viselt dolgai.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť