OM
OM, elvont gyök, melyből omol v. omlik, omlad, omladoz, omlaszt, omlít és származékaik erednek. Ugyanezen gyök rejlik hangváltozattal az ont (omt) ontogat (omtogat), igékben. Mind ezek fölveszik előleheletül a b ajakhangot, az értelmi módosításnak némi csekély árnyéklatával, ú. m. bomol, bomlik, bomlad, bomladoz, bomlaszt, bomlít, bont, bontogat. Vékony hangon megfelelnek nekik: ömöl, ömlik, ömled, ömledez, ömleszt, önt, öntöget, de ezek előlehet nem vesznek fel, hanem taszításra vonatkozó d hangot a dönt, dönczöl, döntöget. A felhozott szók azon alapfogalomban egyeznek, hogy valamennyien bizonyos egész részeinek egymástól elválására, eltávolodására vonatkoznak, s ezen alapfogalmat az om, öm gyök fejezi ki. Rokon értelmüek az ondó ondok, onszol szók on, és az old, olvad igék ol gyökei, mint távolodásra vonatkozók.
Hogy az om v. omik gyök hajdan ige is lehetett, gyaníttatják velünk a homu és homok szók, előleh nélkül omu, omok, t. i. a homu, vagy hamu nem egyéb, mint az elégett testnek hátramaradt, elomlott részecskéi, porai; és a homok oly földet jelent, mely természeténél fogva omlékony; és így a homu am. omu, vagyis részesülő omó az om vagy omik igétől, a homok pedig am. homék, omék, mint: marok, marék; szurdok, szurdék; hajlok, hajlék, s több mások.
