VACHOTT SÁNDORNÉNAK.
PEST, július 19-én 1862.
[113]
Kedves Mariskám! Boldogúlt b. Wesselényi Miklós nagyon szeretett levelezni. Gyakran neheztelt, hogy több levelét válasz nélkűl hagytam s néha e miatt keserű szemrehányásokat tett. Én ezen ismételt szemrehányásokra azt feleltem, hogy valamikor levelének tartalma valamely positiv tárgyra vonatkozott, vagy határozott választ igénylett, válaszszal adós soha nem maradtam; de azon barátságos levelekre, mik csupán nyájas csevegést foglalnak magokban, nem szólnak határozott tárgyról, nem foglalnak magokban semmit, a mit már nem tudtam, s nem lehetne azokra olyasmit felelnem, a mit ő nem tudott, nem fogok mindég 302felelni, mert nem tudok mit felelni. Végre abban állapodtunk meg, hogy én csak minden hetedik levelére fogok felelni, s e megállapodást meg is tartottuk.
De mivel a nők kissé kényesebbek s több figyelmet követelnek, én kegyednek 28 perczenttel többet ígérek, mint a miben Wesselényivel megállapodtunk, s ajánlom, hogy minden ötödik levelére fogok válaszolni, magában értetődvén, hogy minden levelére, mi valamely komoly ügyről szól, s tartalmánál fogva határozott választ ígényel, azonnal válaszolok.
Fontos okaim vannak arra, hogy ennél többet nem ígérhetek, s okaim következők:
a) A nők rendesen sok ügyességgel bírnak abban, hogy mind szóval, mind írásban kedvesen tudnak csevegni. Ezen kitűnő ügyességgel a franczia férfiak közűl is sokat megáldott a sors. De nékem ezen ügyességet nem adta meg Isten. Csevegni, kivált levélben, nem tudok. Szükséges, hogy tárgyam legyen, én tárgyat teremteni nem tudok; s én örömestebb írok bármily komoly positiv tárgyban íveket, mint pár lapnyi üres levelet. Regényíró igen rossz lett volna belőlem. Szóval még megjárja a csevegés, a félreértések könnyebben mellőzhetők, de írásban egy elhibázott pontocsaka még neheztelést is okoz s nehéz azt magyarázgatni. – Jobb tehát minél kevesebbet írni.
b) Minden embernek van valami szenvedélye, mihez ragaszkodik. Ilyen szenvedély nálam az, a mit úri társalgásban kényelmességnek neveznek, a mit a keresztény anyaszentegyház 303a hét főbűnök közé sorolt, s minek valóságos magyar neve: restség. E szenvedélyem félszázad óta daczol mindennel, magam akaratával, mások neheztelésével. Sokat küzdöttem ellene sükertelenűl, most már felhagytam a küzdéssel, s azóta békében élünk egymással. Azt csak nem akarhatja kegyed, hogy ismét háborúba keveredjem.
E két ok is, úgy hiszem, elég lesz kegyedet meggyőzni, hogy ajánlatom sokkal merészebb volt, mint első tekintettel látszik. Írhatnék még töb okokat is, de szenvedélyem, a restség, már kétszer figyelmeztetett e levél írása alatt, hogy ideje már bezárni e sorokat, mert még azon abnormis helyzetbe jövök, hogy levelem a negyedik lapra is átterjed, – a mit a restség nékem csak komoly tárgynál enged meg.
Bezárom tehát soraimat szíves üdvözlettel kegyedhez és családja minden tagjához. Isten áldja! őszinte tisztelettel, igaz barátja