Ősvízrajz (Somogyi Sándor)

Full text search

Ősvízrajz
(Somogyi Sándor)
A Kárpát-medence – a Magas-Tátrától keletre egy kisebb területtől eltekintve, amelynek vizét a Dunajec és Poprád folyók gyűjtik össze – a Duna vízrendszerébe tartozik. Ez a helyzet azonban igen fiatal; a vízhálózat mai alapvonalai csak a legutolsó tengeri-tavi elöntést követően, változások sorozatán keresztül, a pleisztocén folyamán alakultak ki.
A miocén kor folyamán, mint azt a földtörténeti fejezetben olvashattuk, az addig általában nagyobb területen felszínen lévő, a mai medencetérszínek helyén húzódó, paleo- és mezozoikumi „alaphegységi” vonulatok – máig felszínen maradt részeik kivételével – egyenetlenül süllyedni kezdtek. Egyes süllyedő felszínrészek – a mai Kisalföld, Alföld – hosszú beltengeri-beltavi elöntés alá kerültek (Pannon-tó), mások pedig – főleg az emelkedésnek indult mai alpi-kárpáti-dinári hegységvonulatok közötti peremeken – az emelkedő térszínekről oda irányuló folyódelták hordalékanyagaival rövid idő alatt szárazulattá töltődtek.
A vízrendszer kialakításának meghatározásában a nagyszabású miocén-pleisztocén vulkáni tevékenység is részt vett. A vulkánosság – mint a lemeztektonikai és földtörténeti fejezetekben láttuk – részben még szigettengerben ment végbe, részben viszont már a medencefeltöltődés idején; eredményeként egyrészt a Kárpátok belső oldalán, külön övezetként nagyszabású vulkáni vonulat jött létre, másrészt hol a Kárpátok vonulataihoz, hol a medence belsőbb területeihez kapcsolódva kisebb-nagyobb bazaltvulkáni központok működtek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť