Epikus műfajok
Epikus műfajok
A magyar folklórban nem találjuk meg a hősepika verses vagy prózai műfajait. Nem találunk mítoszt sem. Az ennél későbbi műfajok: mese, ballada, monda a jellemzőek. Szinte hiánytalanul megvannak viszont a kisepikai és rövid műfajok: a zömmel európai elterjedtségű szólás, a régies szóbeli rejtvény (találós kérdés). A középkortól ismert a trufa (a. m. tréfás történet), a 18. századtól válik népszerűvé az anekdota. Ekkor jelenik meg, de csak az utóbbi évszázadban terjed el a közismert vicc. Ennek nagyjából egyenlő arányú alműfajai a politikai vicc, az erkölcsi (erotikus) vicc és a szövegsémákra építő formulavicc. Mindezeknek megvan falusi, városi (ám még szóbeli) válfaja, gyakran a nyomtatott források (pl. a sajtó) merítenek is innen.
Gazdag műfajcsoport a monda. Már középkori forrásokban is ráismerünk néhány történeti monda vagy helyi monda témájára. A hiedelemmonda legismertebb szereplői a néphit ismert alakjai (boszorkányok, lidércek, táltosok, kísértetek; ritkábban az ördögök, démonikus állatok stb.). Az eredetmonda rendszerint a népi vallásosság tárgyköréhez kapcsolódik. Néhány esetben (pl. a világ teremtése, csillagok eredete) akár az eredetmítoszok között is találunk párhuzamokat. Hosszú ideig úgy gondoltuk, igazi keresztény legenda nincs is a magyar népköltészetben, ám ha figyelembe vesszük a népies ponyvanyomtatványokat és ezek hatását, ilyen feljegyzésekről is tudunk.
Érdemes külön is foglalkoznunk két igen népszerű epikus műfajunkkal: a balladával és a mesével.
