Az Akadémia első évtizedei

Full text search

Az Akadémia első évtizedei
A nyelvújítás harcai után a reformkor kezdetére lezajlott az írott nyelv hangtani és helyesírási egységesülése, kialakult a norma. Ennek további megszilárdításában fontos szerep jutott az 1825-ben megalakult Akadémiának, akkori nevén Magyar Tudós Társaságnak. Ez röviddel tényleges működésének megkezdése után kiadta az első helyesírási szabályzatot (1832), és 1846-ban megjelent az első akadémiai nyelvtan (A magyar nyelv rendszere), amelynek szerzői közé tartozott a költő, Vörösmarty Mihály is. – Kezdettől jelentős volt az Akadémia szerepe a szótárirodalom gyarapításában is: 1838-ban kitűnő német-magyar és magyar-német szótárt szerkesztettek, és ugyanakkor megjelent az első tájszótár, majd ezeket a következő évtizedekben újabb kiadványok egész sora követte.
A szabadságharc bukását követő ötven évben a magyar nyelvtudomány nagyarányú változásokat élt át. A kezdeti húsz évet még az útkeresés jellemezte, majd Budenz fellépésével a kibontakozás időszaka következett. A nyolcvanas évektől a 20. század elejéig a német újgrammatikus iskola nyomdokain haladó, alapvetően történeti irányultságú magyar nyelvtudomány első évtizedei következtek, és e szakasz talán legfontosabb eseménye volt a Magyar Nyelvtudományi Társaság megalakulása. Erre az időszakra esett Simonyi Zsigmond fellépése és munkásságának kiteljesedése. – Az új század első évtizedei a hazai nyelvészeti kutatások addig nem tapasztalt számbeli gyarapodásáról és továbbra is a történeti módszerek dominanciájáról tanúskodnak. A Nyelvtudományi Társaság 1905-ben elindított folyóirata, a Magyar Nyelv köré tömörült, főként részlettanulmányokban elmélyülő kutatók mellett elsősorban Gombocz Zoltán munkásságával jelentkezett a szintetikus látásmód és az összegezés, valamint az újgrammatikus hatásokon túlra tekintő tájékozódás igénye.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť