A reformáció kora

Full text search

A reformáció kora
A középkorban a művelődés és a műveltség terjesztése az egyházhoz, annak képviselőihez és intézményeihez kötődött, és az írásbeliség gyakorlata szűk körű volt: az egyházi intézmények mellett a királyi kancelláriára korlátozódott. A tárgyalt időszakra azonban Magyarországon is megjelentek azok a nemesség alsóbb rétegeiből vagy a jobbágyság soraiból származó humanista személyiségek, akik megjárták a szabadabb szellemiséget sugárzó külföldi egyetemeket, és erős indíttatást éreztek a hazai művelődés jobbítására. Közéjük tartozott Sylvester János (1504–53) is. – Az írásbeliség művelésében és terjesztésében mind nagyobb szerephez jutott a deákság, amelynek képviselői közrendű származásuk ellenére rendelkeztek rendszeres iskolai műveltséggel, a latin nyelv ismeretével, és tudásukat gyakran már a megújult szemléletű oktatásban szerezték.
Sylvester nyelvtanírói munkásságának első darabjai a Krakkóban töltött egyetemi évek alatt keletkeztek, és az iskolai latintanítást szolgáló segédkönyvekben öltöttek testet. 1527-ben a Vietor-féle nyomdában készült a (szokás szerint csak rövidített címén említett) Rudimenta, amely a latin grammatikus, Donatus „Ars minor”-jának kivonatához három nyelven fűzött értelmezéseket tartalmaz. A magyar nyelvű változat Sylvester munkája. (A másik két nyelv a lengyel és a német.) A könyvecskében a magyar névszó- és igeragozás példasoraival, összefüggő magyarázó szövegekkel, valamint nyelvtani műszókkal találkozhat az olvasó. (Itt jelent meg először a tulajdonnév és a köznév műszó.) Sylvester másik munkája a krakkói időszakból az ugyancsak 1527. évi kiadású „Gyermeki beszélgetések”, amely a Heyden Sebald nürnbergi iskolamester „Puerilium Colloquiarum Formulae” című könyvecskéjének magyar nyelvű kiegészítését is tartalmazza a német és a lengyel változat mellett. Ez a legrégibb nyomtatásban megjelent magyar szöveg, amelynek Plautus komédiáin alapuló párbeszédeiből az egykori társalgási nyelvre, továbbá az iskolai élet szókincsére következtethetünk. Erős í-zése azt jelzi, hogy Sylvester anyanyelvjárásának ezt a néhány évtizeddel később már határozottan kerülendőnek ítélt jelenségét ekkor még nem szorította ki a norma az írásos használatból.

Komáromi Csipkés György (1628?–1678) magyar nyelvtanának címlapja

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť