Tóth Árpád: A MŰVÉSZET
Formából kél elő,
És küzdve:
Vers, márvány, drágakő!
De szigorún vezesd,
Oh, Múzsa:
Kothurnust ölts, feszest!
Mint nagy papucs lötyög,
Tapossa
Száz kényelmes bütyök!
A sárt, mely lomha, lágy,
Ne gyúrja,
Ha szebbre leng a vágy!
Minőt Carrára fejt,
Vagy Párosz:
Szűz kontúrt méhe rejt!
Syracusa becses
Ó bronza:
Kevély rajzu s kecses!
Vésvén agát szivét,
Igézd fel
Apollo arc-ivét!
A halk szin is mohón
Tüzesre
Izzék, zománc kohón!
Szeszéllyel csapkod át
Kék farka -,
S száz címerrajz-csodát!
A Szűzet s gyermekét,
S kereszttel
A bűnös földtekét!
Csak egy: a Mű - örök!
A márvány-
Arc él a rom között!
Vak érmet lel a pór:
Felejtett
Császárról hull a por...
De híre sohse vész
A dalnak,
Előbb lesz rongy az érc!
Hogy álmod lebben
Alakját
Lengje a lomha kő!