Somlyó Zoltán: ÉPÜLŐ HÁZ
ÉPÜLŐ HÁZ
Kaviccsal rakott targoncák kúsznak a
Fönn a tetőn már májusi bokrétát
A három emelet váza, mint egy mammut
Az! az lesz e ház is, ha az építkezés
Mammut, óriási harapós állat,
- a késélű lépcsők - véresre morzsolja
a sötét, pállott zugokba lökdösi
Pallérok, görnyedt kőművesek, homokhordók,
a Ménesi-úton a tizenkettőt veri az óra...
Megállnak a gépek. Egy tapodtat se tovább!
És a meredélyeken lefelé megindul a pallérok,
hosszú rabszolgasora... Bús bábeli emlék...
És az a fickó, aki még az imént
fenn lengett az emelet bádogereszén,
most már alulról, szájtátva, élve, lihegve
feltűrt és lépteitől libegő szoknyája alól
Kemény fogsora szétnyíl... de beléharapna!...
s az élesrefent, hosszú pengét mohón belevágja
Szája csámcsogva falja a kenyeret,
szeme meg a gömbölyű, krémszinű térdet...
| fameredélyeken fölfelé. |
| lenget a koratavaszi szél. |
| lerágott-húsú bordázata... |
| sebeiből fölépül. |
| amelynek gyilkos fogsora |
| és telhetetlen bendőjébe, |
| áldozatát, a bús mai embert... |
| elszánt légtornászai a kurta falaknak, |
| meztelen mellel, válluk bronza feszülve, |
| némák, mint a halottak, gép valamennyi csupán... |
| Ám most a Sacré Coeur tornyában, |
| ... Dél van... |
És a meredélyeken lefelé megindul a pallérok,
| görnyedt kőművesek, homokhordóleányok |
És az a fickó, aki még az imént
fenn lengett az emelet bádogereszén,
| mint a széltépte rongy: |
| lesi egy gömbölyű munkásleánynak |
| ki-kivillogó térdét!... |
| Lassan előveszi kését, kinyitja, |
| egy nagy darab kenyérbe... |
szeme meg a gömbölyű, krémszinű térdet...
