Kosztolányi Dezső: A SÖTÉT SZOBÁBAN
sok év után, sok-sok fényes-szobán,
emlékeim köszöntnek tétován,
míg csendbe botorkálok a sötétben.
felismerem magányos arcomat
s hallom szivem minő bús hangot ad,
ketyegő panaszát az éjbe küldvén.
E félelem, ez arc s ez árva nesz,
mely egyedül sír a világba halkan.
de most tudom már, kicsoda megy el
s hogy nem segíthet senki-senki rajtam.