Kosztolányi Dezső: AZ ŐRÜLET ÉS ÖRÖM ÓDÁJA
börtönödbe. |
Mi az én ujjongásom villámok és dühöngő szelek között?)
mint bárki más! |
gyermekeim, |
menyasszony). |
enyém vagy, dacolva a világgal! |
Ó, hogy közelembe vonhatlak, hogy ajkaidra lehelhetem
a neked rendelt férfi első csókját. |
a mély és sötét mocsár, ma mind világos, egy se rejtély!
Ó, hogy siethetek itt, a nagy térben, a sok-sok
levegőben! |
s feloldom én az enyéimet, te a tiéidet.
Csakhogy megtalálom az új, nem is sejtett önfeledtséget
a Természet legjobbjával!
Csakhogy levették szájamról a pecket!
Csakhogy már érezem: ma, vagy bármikor, elég vagyok,
így, ahogy vagyok.
Megszabadulni teljesen mások horgonyától s kapcsaitól!
Szabadon járni! szabadon szeretni! szétverni
kíméletlenül, veszélyesen! |
Felszállani, a nekem rendelt szerelem mennyébe ugrani!
Megmámorosodva lebbenni oda!
Elveszni, ha kell!
S az élet maradékát egy óra teljével és szabadságával
táplálni,
egy rövid óra őrületével és örömével.