Gyulai Pál: GYÜMÖLCSÖSBEN.
Álmosan ébredez bágyadt tüzü fény,
Csörteti a lombot, csörteti a szél,
S a mulandóságról sohajtva beszél.
Virágos, gyümölcsös lombot képzelek,
Jövő tavaszoknak gazdag lombjait,
Mikor csemetéim felvirulnak itt.
Nőjetek fel, kis fák, terebélyesen,
Harmatozó éjek, sugaras napok,
Áldása nyugodjék mindíg rajtatok
Virágkoszorútok' méh zsongja körül,
Az én dalom helyett szebb dalt hallotok
Megzengi madárka minden ágatok'.
Pihen is, szunnyad is az árnyba' szegény;
Este fele olykor, kit szívsebe hajt,
Szeretőjét ifju ide várja majd.
Tilos gyönyört szaggat ág lombjairul,
S gondviselő Isten jó termést ha ád,
Ide gyűl ki őszszel az egész család.
El is emlegtenek egy embernyomon,
Mert mikor megáldnak, jó fák, titeket,
Meg-megáldják azt is, aki ültetett.