Garay János: ÚTI DALOK.
Messze visznek...
Messze szép hazámtul;
Mértföldekre,
Mértföldek honán tul.
Merre visznek, meddig érek -,
Nem gondom nekem;
Nyugtom én a távozásban
Föl nem lelhetem.
Mint selyembogárnak
Száleresztő
Tündérek tanyáznak;
Menjek a nap bölcsejéhez,
Át a föld szinén,
Mindenütt csak szent szerelmem
Szálán csüggök én.
Felleg röpül fejem fölött...
Az út alattam elszalad;
De ah szivem marad, marad
Éjszak felé!
Ha százszor délre löktetik,
Mind százszor visszaszökkenik
Éjszak felé.
Nem a földsark jégtengere.
E vonzalomnak ingere!
Éjszak felé.