Bajza József: EMMA.
EMMA.
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Volnék bérci patak, lerohannék sziklatetőkről,
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
| Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól. |
| S eltűnném a nagy tengerek árja közé. |
| Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört. |
| Száradok én; a bú lassú halállal emészt. |
