Babits Mihály: HIALMAR SZÍVE
HIALMAR SZÍVE
Világos éj, jeges szél. Hó, pirosra festve.
Ezer derék vitéz sir nélkül alszik ott,
öklükben kard, szemük merev. Nem mozdul egy se.
Hollószárny és károgás árnyazza a sikot.
Ezer derék vitéz sir nélkül alszik ott,
öklükben kard, szemük merev. Nem mozdul egy se.
Hollószárny és károgás árnyazza a sikot.
Fagyos hold öntözi sápadt világát messze.
Véres hullák közül Hialmar ím kikel,
mindkét keze törött pengéjéig eresztve
s a csaták bibora oldalán felszökell.
Véres hullák közül Hialmar ím kikel,
mindkét keze törött pengéjéig eresztve
s a csaták bibora oldalán felszökell.
- Hollá! E közt a sok vidám és erős fickó
között lélegzeten hát már egy sem maradt,
kik közt még ma reggel is ének járta s vig szó,
akár rigók közt a sűrü lomb alatt?
között lélegzeten hát már egy sem maradt,
kik közt még ma reggel is ének járta s vig szó,
akár rigók közt a sűrü lomb alatt?
Mind némák. Sisakom törött, lyukas a pajzsom.
Bárdomnak szerteszét ugrott minden szege.
Szemeim vérzenek. Zugást hallok. Nem alszom.
Mi ez? Tengerzugás? Farkasok éneke?
Bárdomnak szerteszét ugrott minden szege.
Szemeim vérzenek. Zugást hallok. Nem alszom.
Mi ez? Tengerzugás? Farkasok éneke?
Jőjj Holló, jöjj ide, derék emberevőm te,
nyisd fel a mellemet, véresre átszakaszd,
acélcsőröddel vedd ki szívemet belőle,
s vidd, egész melegen Ylmar lányának azt.
nyisd fel a mellemet, véresre átszakaszd,
acélcsőröddel vedd ki szívemet belőle,
s vidd, egész melegen Ylmar lányának azt.
Upsalban, hol a vad iarl nép a jó sört issza,
s aranykancsót koccint, s karban zeng éneki,
röpülj, Mező-Foga! egy szárnycsapással vissza,
keresd meg jegyesem, s vidd el szívem neki!
s aranykancsót koccint, s karban zeng éneki,
röpülj, Mező-Foga! egy szárnycsapással vissza,
keresd meg jegyesem, s vidd el szívem neki!
Meglásd, torony csucsán, mit varjuszárny kerülget
hosszu, sötét hajjal, fehéren áll maga.
Két szép finom füle két ezüstgyürűt csügget,
szeme oly tiszta, mint szép estnek csillaga.
hosszu, sötét hajjal, fehéren áll maga.
Két szép finom füle két ezüstgyürűt csügget,
szeme oly tiszta, mint szép estnek csillaga.
Menj hát, sötét követ, mondd, hogy szeretem mindég
és hogy itt a szívem. Mindjárt meglátja rajt,
hogy vörös és kemény: nem rendült s veszte szint még
s Holló! reád mosolyg Ylmar leánya majd.
és hogy itt a szívem. Mindjárt meglátja rajt,
hogy vörös és kemény: nem rendült s veszte szint még
s Holló! reád mosolyg Ylmar leánya majd.
Én meghalok. Ezer sebemen elfoly lelkem.
Időm letelt. Csikasz, nyald véremet, szegény!
Ifjan és szabadon, vígan s érdemmel telten
az istenek közé, a napba ülök én!
Időm letelt. Csikasz, nyald véremet, szegény!
Ifjan és szabadon, vígan s érdemmel telten
az istenek közé, a napba ülök én!
