Ady Endre: A Bozót leánya
Fázós, őszi délelőttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt s őszi rózsát dobott reám.
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.
Hogy újra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem mikor újra megérkezett.
Mint éjenti köhögésem,
Mint szivem halál-zörgését,
Mint valami közönséges kór-tünetet.
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
Nőt fájlalni, nőt kivánni, nem is szabad.
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én hős életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbolumát.