f) Lambert országbiró.

Full text search

f) Lambert országbiró.
Az 1313. év második felében* bizonyos Lambert mint országbiró és csanádi főispán tünik fel, mely két tisztséget félbeszakitás nélkül 1324 első feléig viseli; a mellett 1322 óta nyitrai és 1322-ben árvai főispán is. 1324 julius 10-én már nem él. Miután fel nem tételezhető, hogy pályáját az országbirósággal kezdte volna, nagyon valószinü, hogy már 1313 előtt is valamely közhivatalt viselt, csakhogy ezt nem ismerjük. Az általa kiadott számos okirat csak országbirói minőségében hozott itéletekről szól, személyi viszonyait egyik sem érinti. A királyi okmányok záradékai pedig kivétel nélkül csak egyszerüen Lambertnek nevezik, a nélkül, hogy valahol származási viszonyairól egyetlen egy betüvel is szólnának. Egyik heraldikusunk* ez országbirót határozottan Lezenyei Lambertnek hivja, de ez éppenséggel lehetetlen. Leszenye egy még most is Hontmegyében fekvő helység, melyről Hont-Pázmán nb. Lambert magát már 1244-ben «Leszenyei»-nek nevezi; ennek fia Miklós folytatja a leszenyei ágat; ennek fia II. Lambert 1303-ban több fiu atyja, 1312-ben már nem is él; hozzá járul még az is, hogy Lambert országbiró egy a Hontpázmán nemzetségitől teljesen eltérő czimert használ; érthetetlen tehát, hogy miért nevezte b. Nyáry Albert e Lambertet «Leszenyei»-nek.
Fejér, VIII./I. k. 438. és Suppl. Anal. Scepus. II. k. 43. l. szerint már 1312-ben, de ez felette gyanus.
Br. Nyáry Albert, a heraldika vezérfonala 57. old.
Van azonban egy okiratunk, a mely, bár csak mellékesen, mégis Lambert országbiró nehány birtokáról szól és így alkalmas arra, hogy a heraldikai adatok segitségével e férfiú hovatartozandóságát megvilágitsa.
134Lambert országbiró 1324 első fele végén, vagy julius kezdetén halt meg, mire ugyanazon évi julius 15-én Mátyás nevü káplánja a csanádi káptalan előtt urának egyik végrendelkezéséről tesz jelentést. Előadja, hogy néhai ura többek között nejének meghagyta, hogy a Teyed, Kozmaháza és Wyk nevü birtokaira vonatkozó irományokat nővérének: Pózsa fia Ihones fia Tamás nejének kiadja.*
Anjoukori okmánytár, II. k. 148. l.
Miután Lambert tizenegy évig Csanádmegye főispánja volt és e jelentés a csanádi káptalan előtt lett téve, kénytelenek vagyunk a fentebbi három helységet első sorban az ország déli vidékének közepén keresni. Úgy találjuk, hogy Krassómegyében 1471-ben egy Kozmafalva, 1337-ben egy Tejes(d) vagy Fejesd és 1471-ben egy Wegh nevü helység létezett, melyek közül Tejes(d) 1337-ben a Csanád nemzetség birtokát képezte.* Miután egyetlenegy más megyében sem találunk három ily hangzásu falut, biztosak lehetünk benne, hogy Lambertnek fentebbi birtokai Krassómegyében feküdtek; hisz «Wyk», helyesen kiejtve csak «Vék» vagyis a későbbi Wegh, Teyed egyenlő Tejes(d)del. Kozmaházából pedig az idők folyamán könnyen lehetett Kozmafalva.
Csánki II. k. 104, 108., 109. l.
Lambert pecsétjének több példányát ismerjük; egy 1313-ból származónak a körirata. «S Magistri Lampe(rti) judicis Domini regis» cimerképe pedig madarat ábrázol.* De a Csanád nemzetség ősi czimere is – amint ezt most már összes heraldikusaink elismerik – madár és pedig sólyom és így Lambert czimere a Csanád nemzetségével egynemü. Mindezek alapján, azt hiszem, bebizonyitottnak vehető, hogy Lambert országbiró, ki 11 évig Csanádmegyének főispánja is volt, a Csanád nemzetség tagja.
Nyáry, Heraldika, V. tábla 38.
Atyjának nevét nem ismerjük, fiutódai, úgy látszik, nem maradtak, mert különben azokat és nem nejét bizta volna meg azzal, hogy fentebbi birtokaira vonatkozó irományait nővérének átadják. Kérdés már most, hogy hol szerezzünk neki helyet a nemzedékrendi táblán? Eddigi ismereteink alapján a főágakba be nem oszthatjuk és így egyelőre azzal a feltevéssel kell beérnünk, hogy vagy az 1213-ban szeréplő Gyárfástól, vagy az 1237-ben előforduló Maty fia Mihálytól származik.
Nejéről csak azt tudjuk, hogy őt tulélte. Nővérének nevét nem ismerjük; férje pedig Pózsa fia Jhones fia Tamás, ki 1324 julius 15-én életben van. Ez is egyelőre ismeretlen személy, kinek meghatározásához talán a következő adat fog elvezetni.
Bodóni Pózsa fia Tamás fia János 1347-ben a csongrádmegyebeli Arnátytelke birtokosa.* Miután 1337-ben Temesmegyében Bodon nevü helységet találunk és a fentidézett kutfők egyikében a nemzedékek sorrendje valószinüleg el van hibázva, azt hiszem, hogy Lambert sógora a Bodoni család tagja.
Fejér, IX/I. k. 554. l.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť