Az Ezüstkor
Az Ezüstkor
Jóval később, 1943-ban újabb folyóirat-kísérletbe kezd a Nyugat ún. harmadik nemzedékének egy tehetséges, ifjú csoportja, nem annyira nemzedéki alapon, hanem sokkal inkább egy végső fokon közös lelkiállapot kifejezésére. Ezek a komoly művészi igénnyel alkotó, meggyőződéses humanisták sem tudták azonban kikerülni azt az ideológiai zsákutcát, amelybe az elefántcsonttorony-elmélet hívei kerültek. "Te, ki a vérnek égre bűzhödő | Holttengerében még most sem tudod | Kit sajnálsz jobban: Ábelt, a halottat | Vagy a gyilkost, a bélyegest!" – olvassuk egy verses önvallomásban. Egy színdarab bevezetőjeként pedig ezt: "A szenvedély erejét, felsőbbrendűségét szerettem volna megírni; s az igazság és a hazugság meddőségét. Azt, hogy csak méreggel és mérgezetten érdemes élnünk". Válsághangulat ez, mely eredetileg az adott valóság tagadásából született, de az író és a valóság viszonyának téves felfogásából kiindulva, eljutott a korfelettiség illúziójának arra a fokára, amikor a pusztulást, a szétbomlást már végzetesnek, szükségszerűnek fogadja el. Az Ezüstkor kiállása a fasizmus ellen a nehéz történelmi időpontban így is a humanista tiltakozás szép példája.
A polgári ellenzéki irodalmi csoportokat közös lényegük társadalmi vonatkozásban inkább meghatározta, mint a köztük meglevő különbségek. Ez a közös lényeg pedig szembenállás az uralkodó renddel, a fasizmus elutasítása, a haladó polgári érdekek védelme, de ugyanakkor a következetes radikalizmus mindegyik csoportra jellemző hiánya, a sokszor felbukkanó forradalom- és tömegellenesség, továbbá az osztályfelettiségnek, és a gondolkodás elsődlegességének és önállóságának mindegyik csoportot befolyásoló értelmiségi illúziója. Fent vázolt különbözőségeik következtében az egyik irány mégis többet tett a szociális haladás érdekében, míg a másik szárny nagyobb eredményeket mutathat fel a szellem nemes termékeinek ápolásában, a magas színvonalú irodalom művelésében.
A polgári ellenzéki irodalom lényegileg antifasiszta volt, humanista, de humanizmusa nem volt eléggé harcos. Ezért minden jószándéka, tehetsége és igényessége ellenére adós maradt az igazi nemzeti és társadalmi érdekek átfogó együttlátásával, a kor színvonalán leghaladóbb eszmék terjesztésével. Ebben a történelmi korszakban már nem tudott az idők kovászává lenni.
