TUZSON BENCE,

Full text search

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Ön egy felkészült országgyűlési képviselő, úgy is ismertük meg itt az Országgyűlésben a hozzászólásai alapján, de egy dologra fel kell hívnom a figyelmét. Kérem, ez esetben is maradjon szöveghű, és kövesse azt, ha egy beszédre hivatkozik, ami ebben a beszédben elhangzik, hiszen ez a beszéd pont arról szól, hogy ebben az országban még a nevek tekintetében is a bunyeváctól a svábig minden név előfordul, de ez mégiscsak egy sávon, egy sávon belül maradó sokszínűség - így szól ez a beszéd. Tehát ebből a beszédből nem a sajtóhírek alapján kell kiragadni egy mondatot, hanem az egész beszédet kell megnézni, és a beszéd értelmét kell megnézni.
Ha Magyarországról beszélünk, akkor hozzá kell tenni azt, hogy akkor működik jól egy ország, ha alapvető kérdéseket saját maga tud meghatározni, és pont erről szól ez a beszéd. Azt az alapvető kérdést, hogy Magyarországon kikkel élünk együtt és kik azok, akik itt élnek Magyarországon, ezt a kérdést nemzeti kérdésnek kell tekinteni, és ezt a kérdést nekünk Magyarországon, magyaroknak kell itt eldönteni. Természetesen vannak másfajta törekvéseik, és az önök padsoraiból sokan vannak, akik ezt a törekvést támogatják, ami azt jelenti, hogy ez a kérdés kerüljön ki magyar hatáskörből, ne a magyarok, ne mi döntsünk ebben az alapvető kérdésben, hanem adjuk át ennek a döntésnek a jogát Brüsszelnek, és Brüsszel döntsön abban a kérdésben, hogy mi, magyarok kikkel éljünk együtt. Természetesen ezzel mi a lehető leghatározottabban nem értünk egyet, és nem is tehetünk nagyon másként, hiszen Magyarországon volt egy népszavazás, ahol mégiscsak 3 millió 400 ezer ember döntött egy irányban és mondta el a véleményét, hogy Magyarországon ebben az alapvető kérdésben mégiscsak a magyaroknak kell dönteni, és magyar hatáskörben kell maradni ebben a kérdésben.
Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy sajnos ez a kérdés, és itt a kvótakérdésről beszélünk, ami pont összhangban van ezzel a beszéddel, hogy mi, magyarok mit szeretnénk megőrizni saját magunknak, a kvótakérdés napról-napra, újra és újra felmerül az Európai Unióban. Legutóbb az egyik európai uniós biztos, Avramopoulos úr vetette fel ismét a kvóta kérdését, ráadásul olyan összefüggésben, hogy ebben az ügyben meg kell büntetni azokat az országokat, akik nem kívánnak együttműködni Brüsszellel és nem kívánják elfogadni a kvóta kérdését.
Magyarország ebben az alapvető kérdésben, a magyar kormány szeretné megvédeni a magyar érdekeket és ebben az ügyben a lehető leghatározottabban fellépni. Ezzel kapcsolatban már jogi eljárások is folyamatban vannak, perek vannak folyamatban. Amennyiben azt a fenyegetést beváltaná az európai uniós biztos, hogy Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást indít, természetesen akkor is a leghatározottabban fel fog lépni Magyarország, mert a magyar érdekeket e területen is meg kell védeni, és a magyar kormány meg is fogja védeni.
(9.20)
Nem hiszem azt, hogy helyes az, ha bármilyen politikai indíttatástól vezérelve vagy egyszerűen csak figyelmetlenségből hivatkozunk egy beszédre, és a beszédnek kiragadjuk egy mondatát, de a beszéd teljes értelmét, a beszéd összefüggéseit félretesszük. Félretesszük, s nemcsak magát a szövegkörnyezetet, hanem azt is, hogy hol hangzik el, milyen politikai körülmények között hangzik el egy beszéd.
Ma Magyarországon komoly veszély fenyegeti azt az úgynevezett etnikai homogenitást, ami Magyarország etnikai összetételét jelenti, hiszen tényleg az a helyzet, hogy ma Magyarországon egy sávon belül mégiscsak egységes nemzet vagyunk. Korábban létezett olyan fogalom Magyarországon politikai értelemben, történelmi értelemben is, hogy politikai nemzet. Hát mi mégiscsak egy nemzet vagyunk, beleértve e tekintetben azokat is, akik nemzetiségiként élnek Magyarországon, hiszen azok is ennek az országnak, ennek a nemzetnek, a nagy nemzetnek a részei. Együttesen is kell kezelni ezeket az embereket és ezt a nemzetet.
De semmiképpen sem ok ez arra, hogy kinyissuk a kapukat, és további változtatásokat ösztönözzünk, vagy akár elfogadjunk további változtatásokat. Ez ellen, ezzel szemben Magyarországnak nagyon keményen fel kell lépnie, fel kell lépnie a későbbiekben is. Nem szabad elfogadni egyetlen olyan politikai áramlatot sem, amely ennek az ellenkezőjét kívánja ösztönözni. És nem is szeretnénk elfogadni, érkezzék ez akár a jobboldalról, akár a baloldalról.
Nekünk a középet kell tartani, a nemzet érdekét tartani, hiszen ezért van ma Magyarországnak egy nemzeti kormánya. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť