LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az idegességre és az indulatra semmiféle oka és alapja nincs önnek. Meggyőződésem szerint, amit ön állít az igazságügyi miniszterrel kapcsolatban, az mind hazugság. Azért hazugság, mert az igazságügyi miniszter irodája ebben az ügyben sem a magyar állammal szemben képviseli az ügyfelet, hanem a Fővárosi Önkormányzattal szemben képviseli, ami nem ugyanaz (Moraj, közbeszólások a Jobbik soraiból. - Dúró Dóra: Ja, az más?), hiszen Trócsányi László a magyar államnak az igazságügyi minisztere, és nem a Fővárosi Önkormányzatnak az igazságügyi minisztere. (Zaj a Jobbik soraiban.) Én végighallgattam önöket, bár nem volt könnyű, annyira méltatlan volt a képviselő úr fölszólalása, de mégis megtettem ezt, mert tisztelem az önök választóit.
A másik megjegyzésem pedig, kedves képviselő úr, hogy a miniszter úr az ügyvédi tevékenységét szünetelteti már tíz esztendeje, az ügyvédi iroda munkájában, irányításában nem vesz részt, ezért nyugtázhatom, hogy semmiféle összeférhetetlenség nem áll fönn. Arra pedig mindannyian büszkék lehetünk, hogy Magyarország érdekeit egy olyan igazságügyi miniszter védi, mint Trócsányi László, aki, megengedem, a mai európai uniós igazságügyi miniszterek közül az egyik legfölkészültebb. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť