BÁNYAI GÁBOR

Full text search

BÁNYAI GÁBOR
BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évi európai fejlesztési vitanap óta nemcsak hogy sok víz folyt le a Dunán és mellékfolyóin, de sok minden változott az Európai Unió és Magyarország Kormánya által finanszírozott fejlesztési programok előrehaladása során is. Kezdve azzal, hogy a harmadik magyar fejlesztési tervet, a Széchenyi 2020-as programot és annak végrehajtását, minden késleltető külső és belső szándék ellenére, összegészében és időarányosan sikerült teljesíteni, illetve a 2007-2013-as időszak fejlesztéseit és kifizetéseit is le tudta zárni hazánk és a kormány. Szó szerint pályázati felhívási szökőár zúdult és még ezen a héten is zúdul - a miniszter úrtól hallottuk - a magyarországi pályázókra, a vállalkozókra, a vállalkozásokra, önkormányzatokra, egyházainkra és civil szervezeteinkre.
A sok kétkedő hang ellenére, amelyek azt állították, hogy le sem tudja az ország majd hívni a rendelkezésre álló forrásokat, a tény ezzel szemben, hogy láthatólag a legtöbb területen sokkal nagyobb a pénzügyi fejlesztési igénye az országnak, mint lehetőségünk ezek teljesítésére megvolna. Magyarán a hazai gazdaság jelentős része végre kiheverte a 2008-2009-es gazdasági világválság depresszióját és összeomlását, és növekedni, versenyezni, gyarapodni akar, és a jelek szerint már képes is erre. Sőt, az is látszik, hogy jelentős a többletigény a rendelkezésre álló forrásokra, hisz vannak olyan vidékfejlesztési programok, amelyekben 8-12-szeres az igény a kiírásokra, mint a rendelkezésre álló források.
Elmondhatjuk azt, hogy az előző vitánk óta eltelt négy hónap óta és a mögöttünk hagyott 2016-os esztendőben sikeres volt az EU-s fejlesztési időszak előrehaladása. Ne felejtsük el, hogy 2015 augusztusa és decembere között fogadták el a magyar fejlesztési operatív programokat. Az Európai Bizottság két évig gondolkodott rajta, hogy mit fogad el Magyarország részéről, és tudjuk, hogy számtalanszor íratták át a kormányzattal és szakembereinkkel a magyar tervet. Így ennek ellenére időarányosan is Magyarország sikeres évet zárt 2016-ban. A rendelkezésre álló fejlesztési és pénzügyi keret 85 százalékát meghirdette a kormányzat, több mint 4000 milliárd forintra már szerződéssel is rendelkező, lekötött pályázat, pályázó van, közel 2000 milliárd forint értékben már megtörténtek a kifizetések. A 2016. évi kifizetési terv 97 százaléka teljesült. Több fejlesztési célterület 100 százalék fölötti arányban teljesítette a 2016. évi kifizetési terveit. Ilyen volt az emberi erőforrások operatív program, a közigazgatás-fejlesztési operatív program, a környezeti és energetikai operatív program, a regionális programok és a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program; mindegyik 100 százalék fölötti teljesítéssel működött. A közlekedésfejlesztés pedig 134 százalékban teljesítette a tavalyi tervét.
Nagyon fontos megjegyezni, kedves képviselőtársaim, hogy a 2016. évi kötelezettségvállalási terv is jelentős mértékben teljesült. Igaz, épp amiatt, mert a vidékfejlesztési programot nagyon későn fogadták el, ott jelentősebb a lemaradás, de a terület nagy része 83 százalékos teljesülést mutat.
Pár adatot hadd mondjak el, hogy is állnak a tervek, amiket a kormány benyújtott, és a pályázati források, amiket meghirdetett, hogy alakultak pontosan számszerűleg, illetve most már elment Sallai Benedek képviselő úr, neki is pár számot szeretnék majd elmondani.
Az előző vitanap, november 25-e óta az alábbiak az eredmények. 125 új felhívás jelent meg, most már 418 felhívás volt március 20-án, egy héttel ezelőtt. 1898 milliárd forinttal nőtt a meghirdetett forráskeret, most már 9403 milliárd forint a kihirdetett forráskeret. 47 987 darabbal nőtt a beérkezett projektek száma. 4068 darabbal nőtt a támogatott projektek száma, 3760 darabbal a szerződött projektek száma, 9100 darabbal pedig a kifizetéssel rendelkező projektek száma, és 858 milliárd forinttal emelkedett a kifizetések összege az elmúlt esztendőben.
Zárásképpen - (Közbeszólás.) nagyon szépen köszönöm, képviselő úr a háttérből -, amit nagyon fontos, hogy tisztázzunk… (Derültség a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.) A korábbi felszólalásában Sallai képviselő úr rengeteg mindent, hetet-havat összehordott. Csak egy példa, hogy értse mindenki, gépkatalógusról és mutyikról beszélt az agrártámogatások keretén belül. Csak jelzem, nincs gépkatalógus, és számtalan ügyet lehetne itt felróni neki, a több tízezer nyertes pályázó vállalkozó, önkormányzat fejlesztéseit. Dehonesztáló kijelentéseit pedig vissza kell utasítanom az ő nevükben. 4-5-6-8-10 sikertelen pályázat miatt nem lehet egy egész ország pályázói rétegét megvádolni korrupcióval és rossz pályázatokkal, nem hatékony fejlesztésekkel. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť