DR. VAS IMRE

Full text search

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Először jelezném Volner képviselő úrnak, hogyha benyújt egy törvényjavaslatot, akkor legyen kedves azt mérlegelni, hogy ötödik vagy V) cikk, mert az én értelmezésem szerint ez V) cikk, ami az Alapvetéseket kívánja kiegészíteni, és nem a Szabadság és felelősség rész helyett akar egy másikat. Mint ahogy nem mindegy, hogy Józsefváros vagy Ferencváros, ugyanúgy nem mindegy, hogy ötödik vagy V) cikk.
Céljaival tulajdonképpen a törvénynek akár egyet is lehet érteni, csak az a baj - amiért nem támogatjuk a törvényjavaslatot -, hogy a jelenlegi Alaptörvényben több van benne, merthogy ez csak a közpénzeket kívánja védeni, ugyanakkor az Alaptörvényben az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon, és utána a védelméről szól. De miután tulajdonjog tárgya ingó és ingatlan dolog lehet, és az ingó dolognak csak egy része tulajdonképpen maga a pénz, illetve ha számlapénz, akkor követelés, ebből semmi más nem tűnik ki, mint hogy amit mi védünk, az a teljes nemzeti vagyon (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Haha!), amit önök kívánnak védeni, az pedig kizárólagosan a közpénz. (Szávay István: Módosítók, képviselő úr!) Tehát jelen pillanatban, azon kívül, hogy erre külön rendelkezések vannak A közpénzek fejezetben - hosszan írunk erről az Alaptörvényben -, koherenciazavart is teremtene. A jelenlegi Alaptörvényben ennél jelentősen több van a nemzeti vagyon védelméről, így ezek miatt nem támogatjuk. Egyébként a céljaival egyet lehetne érteni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Szilágyi György: Lejárt az idő, Imre!)
Másrészt amit a személyes szabadság korlátozásával járó… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - egy pillanat! (Derültség a Jobbik soraiban.) - intézkedésről írnak, ez tulajdonképpen így értelmezhetetlen. Köszönöm türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť