DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az Emberi Jogok Európai Bírósága egy kedvezőtlen döntést hozott Magyarország számára. Gyakorlatilag egy szélsőséges emberi jogi jogértelmezés útján juthatott el eddig a döntésig.
Az ítélet azonban nem végleges. Az emberi jogok európai egyezményének 43. cikke (2) bekezdése értelmében a felek három hónapon belül, jelen esetben június 14-ig kérhetik az ügynek a bíróság Nagykamarája elé terjesztését, ha az ügy az egyezményhez vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek értelmezését vagy alkalmazását érintő lényeges kérdést vagy egy, egyébként általános jelentőségű lényeges kérdést vet fel.
A képviselő úr által említett uniós szabályozás szerintünk eléri ezt a mértéket, tehát mindenképpen jogos a felülvizsgálat beterjesztése. Erről a kérelemről a bíróság öttagú bírói testülete határoz, amely az eddigi tapasztalatok alapján akkor támogatja az ügyek Nagykamara általi felülvizsgálatát, amennyiben az ügy új jogi kérdéseket vet fel, vagy az esetjog belső koherenciáját érinti, a kamara ítélete lényegesen eltér a korábbi esetjogtól, a korábban kifejtett elvek pontosításának szükségességét veti fel, esetleg európai vagy globális jelentőségű kérdéseket érint.
Álláspontunk szerint a migráció kérdése európai jelentőségű, önmagában ez is megalapozhatja a Nagykamara felülvizsgálatát. Magyarország mindig betartotta a nemzetközi szerződéseket, a jövőben is ennek megfelelően fogunk eljárni. Természetesen az ítélettel nem értünk egyet, és a felülvizsgálatot határidőben benyújtjuk. Megjegyezném még, hogy az ítélettel érintett jogi szabályozás az Alaptörvénnyel összhangban van, alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság nem állapította meg. Az Országgyűlés nemrégiben fogadta le a szigorítását, amit elnök úr is aláírt, hamarosan a Magyar Közlönyben megjelenik és hatályba lép. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť