DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány az elmúlt években, ismerve a térség helyzetét, jelentős fejlesztéseket hajtott végre a 68-as számú főúton. A Nagyatádot és Marcalit elkerülő szakaszok már 2014-15-ben elkészültek, ezzel tehermentesítve a két települést az átmenő tranzitforgalom káros hatásaitól. Napirenden van az M60-as fejlesztése is, az előkészítési feladatok várhatóan 2014 első negyedévében befejeződnek, a kivitelezés megkezdéséről további kormánydöntés szükséges.
A 2017. évi országos útfelújítási program keretén belül Somogy megyében mintegy 40 kilométer országos közút felújítását, a 2014-20-as terület- és településfejlesztési operatív program keretében pedig további 30 kilométer mellékút felújítását valósítjuk meg. Az idei évre vonatkozó felújítási program biztosításáról a kormány várhatóan az elkövetkezendő hetekben dönt.
A kormány a tavaly elfogadott közútfejlesztési koncepciója értelmében pedig számos fejlesztés megvalósításáról döntött. A jelenlegi 1450 kilométernyi gyorsforgalmi út mellé 2022-ig további több mint 900 kilométer autópálya, autóút vagy európai közúti főútvonal épül meg mintegy 2500 milliárd forintból. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. öt évre mintegy 400 milliárd forint értékben kötött szerződést az állammal, amelynek segítségével az eddigieknél kiszámíthatóbb módon, magasabb színvonalon tudja elvégezni egyébként az ön által említett térségben is az utak karbantartási és üzemeltetési feladatait. Köszönöm a figyelmét, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť