SÜLI JÁNOS

Full text search

SÜLI JÁNOS
SÜLI JÁNOS tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a válaszlehetőséget. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Szél Bernadett frakcióvezető asszonynak, hogy a parlament nyilvánossága előtt beszélhetek erről a kérdésről.
Amikor miniszteri beiktatásomra a meghívottak listáját összeállítottam, akkor családtagjaim, közeli hozzátartozóim, a teljes paksi városi képviselőtestület mellett azokra a személyekre is gondoltam, akiknek meghatározó szerepe volt a Paksi Atomerőmű meglévő négy blokkjának létrehozásában, illetve az új blokkok előkészítésének elindításában. Szabó Benjamin miniszteri, majd kormánybiztosként koordinálta a meglévő blokkok építését; Kónya József a Paksi Atomerőmű első vezérigazgatójaként pedig nemcsak az atomerőmű blokkjainak üzembe helyezéséért és biztonságos működtetéséért, hanem Paks város infrastruktúra-fejlesztési területén is korszakalkotó munkát végzett.
Kocsis Istvánt személyesen én hívtam meg, mert 2007-ben Veres János szocialista pénzügyminiszter az MVM akkori vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt kérte meg a Teller-, majd a Lévai-projekt kidolgozására és elindítására, amelynek célja az új blokkokhoz vezető program előkészítése volt. Ebben a hosszú folyamat-ban ez volt az első fontos mérföldkő, amelyet, mint ezt ön is tudja, további parlamenti döntések és jóváhagyások követtek, erősítettek meg.
(10.10)
Kocsis István szerepére vonatkozóan azt tudom megismételni, amiről száz darab írásbeli választ igénylő kérdése alapján Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány hete önt már tájékoztatta. Nem játszott szerepet a paksi bővítés tető alá hozásában, nem volt szerepe Paks II. szerződésének előkészítésében és megkötésében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és nem tudok arról, hogy a jövőben szerepet kapna a területen.
Az olcsó áram (Közbekiáltás az MSZP padsoraiból: Idő!), a stabil és biztonságos áramellátás, valamint a klímavédelem célkitűzésének teljesítési záloga a Paks II. projekt. Kérem, hogy ön is támogassa ezt. Köszönöm, elnök úr. (Dr. Szél Bernadett: Ez gyönyörű szűzbeszéd volt! Miniszter úr, gratulálok! - Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť