DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm képviselőtársaimnak a szakmai hozzászólásaikat és a kérdésfelvetéseiket. Bár részben egymásnak is választ adtak, illetve Staudt képviselőtársam amikor végigvette a lehetőségeket, azt hiszem, hogy egyben választ is adott némelyik kérdésre, ami felmerült.
Teleki László képviselő úr említette, amire a válasz is megszületett, hogy ha a rendes bíróság érvényteleníti az ítéletet vagy a döntést, akkor díjmentessé válik, tehát ilyen értelemben lehet menekülni a költségektől. Valóban, csak egy szűkebb körben van a felülvizsgálatra lehetőség, de éppen ennek a kiszélesítése az eljárások gyorsaságát, tehát azt a hatékonyságot kérdőjelezné meg, ami miatt végül is működik a választottbíróság.
Hogy miért a sport- és az agrár-választottbíróságok maradtak ki? Valóban, ezek a speciális területek, amelyek külön szakértelmet igényelnek, és ezeknek az ágazatoknak az önállósága megvan, valamint ott a vezetőség összeállításánál látszik, hogy a megszűnő testületek szervezetei jelölhetnek a kamara, illetve a kamarai választottbíróság vezetőségének a szervezetébe tagokat.
Miért 60 fő a 60 fő? Egy emeltebb szakmai követelményt határoztunk meg, valóban ez lehetne 65 is és 55 is. Nyilván az ügyszámokhoz igazodóan, az elmúlt évek tapasztalataihoz igazodóan találták meg ezt a számot azok, akik közreműködtek a törvény megalkotása során.
A 75 év és a 65 év összevetésénél azt azért figyelembe kell vennünk, hogy a választottbírósági eljárásban a munkateher nem ugyanaz egy-egy bíró részére, mint egy rendes bíróságon, ahol napi taposómalomban vannak benne, tehát az igénybevétel is nagyobb. Ugyanakkor ez a lehetőséget is megnyitja volt bírák számára, hogy adott esetben kisebb leterheltség mellett ebbe a testületbe bekerülve akár választottbíróként folytassák a tevékenységüket. Tehát igazából nem érzek akkora ellentmondást ebben a fajta szabályozásban.
Hogy a 24 év hogy került bele? A korábbi szabályozásban is ennyi volt, tehát nem került megváltoztatásra a dolog.
Azt hiszem, hogy talán sikerült érintenem a főbb kérdéseket. Köszönöm a figyelmet, és köszönöm képviselőtársaim aktivitását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť