GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak megerősíteni szeretném azokat a gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy ha egy rendszer átalakítása kapcsán vagy egy illetménystruktúra változtatása kapcsán a pótlékok tekintetében megvonások történnek, a cafetériát megszüntetik, akkor egyáltalán nem biztos az, hogy egyébként a jövedelmi pozíciók javulnak.
De ha mégis javulnak a jövedelmi pozíciók, mint ahogy államtitkár asszony azt mondta a középfokúaknál, akkor azt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ezt nehogy eredményként, érdemként könyveljék el. Mondom, nehogy eredményként és érdemként könyveljék el, hiszen a tavalyi esztendőben kötött bérmegállapodásokhoz illesztetten ez az összegszerűség a garantált bérminimum nagyságrendjét éri el, és nem több attól. Ilyen értelemben önök nem pluszt tesznek, hanem csak azt a kötelezettséget teljesítik, amit a tavalyi esztendőben e tekintetben vállaltak.
A másik dolog, ha már ennél a 160 ezer forintos nagyságrendű bértételnél maradtunk, akkor a példa kedvéért jelzem és ajánlom is államtitkár asszonynak, hogy nézze meg, nézze meg azt, hogy mondjuk, hét évvel ezelőtt egy ilyen nagyságrendű bérre vonatkoztatva milyen járulékterhet fizettek a munkaadók és a munkavállalók együttesen, és hogy néz ki ez a mai időszakban. Ha azt a többletet, amit ma kivetnek egy ilyen nagyságrendű bérre azzal szemben, mint ami volt 2010-ben adó, járulék összesenjében, azt nem beszedné a kormány és a haverok között szórná szét, a csókosok között osztaná el, hanem azt is béresítené, na, azokat a helyzeteket, amelyek azt a szituációt hívják életre, hogy elvándorolnak a bíróságról ezek az emberek, azt a csorbát lehetne kiküszöbölni. Sokkal nagyobb figyelmet ebbe az irányba lenne érdemes fordítani. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť