GYÖNGYÖSI MÁRTON

Full text search

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik történelmi sikert ért el azáltal, hogy Brüsszel befogadta, bejegyezte azt a polgári kezdeményezést, amely a Jobbik által gründolt nemzetközi szövetséggel, nyolc közép-kelet-európai ország összefogásával jött létre a bérek felzárkóztatása érdekében. Ezzel egy történelmi küzdelem, egy új időszámítás, egy valódi szabadságharc indult el a magasabb bérekért, a versenyképesebb magyar vállalkozásokért, hogy mindenki a saját szülőföldjén tudjon boldogulni. A Jobbik ezzel már most többet ért el, mint az elmúlt 27 év kormányai együttvéve, hiszen elindulhat egy aláírásgyűjtés, egy összeurópai népszavazás ebben a kérdésben.
A Fidesz- és az MSZP-kormányokat közös felelősség terheli azért az állapotért, ami előállt, hogy 27 évvel a rendszerváltást követően, 13 évvel az európai uniós csatlakozásunkat követően egy diplomás vagy egy szakmunkás magyar fiatal előtt alapvetően két lehetőség áll: vagy az elvándorlás Nyugatra egy jobb élet reményében, vagy pedig az itthon maradás, ami az elszegényedés és az eladósodás szinonimája.
A rendszerváltás és az európai uniós csatlakozásunk úgy indult, hogy a politikai elitünk egy jobb életet, magasabb életszínvonalat vázolt föl, ígért a magyar társadalomnak, a Nyugathoz való fölzárkózás ígéretével fogtunk neki ennek a vállalkozásnak, ma azonban leszakadás jellemzi a magyar közállapotokat, s már nemcsak a Nyugathoz képest, hanem a közép-kelet-európai régióhoz képest is. Ezért pedig az elhibázott gazdaságpolitika a felelős, amely privatizációval indult, a nemzeti vagyonunk elherdálásával, és azzal, hogy a külföldi tőkének gátlástalanul kiszolgáltatta a politikai elit a hazai vállalkozásokat, és a hazai vállalkozások rovására valósította meg a gazdaságpolitikáját, ami alapvetően adókedvezményekkel csábította ide a külföldi tőkét. Ez zajlik most is, az egyszámjegyű társasági adó is erről tanúskodik. Állami támogatásokat adtak a multinacionális nagyvállalatoknak, ma is 12,6 millió forintot fizet a kormány egy fő foglalkoztatásáért egy multinak, és az alacsony munkabérekre épül a gazdaságpolitika, illetve nap mint nap tesznek arra kísérleteket, hogy a magyar munka törvénykönyvét kilúgozzák, és ezáltal egy ragszolga-társadalmat hozzanak létre ebben az országban. Az Orbán-kormánynak mind a mai napig ez a törekvése, és összeszerelő üzemmé silányította ezt az országot.
A rossz gazdaságpolitika mellé társult még egy elhibázott kohéziós politika is, ami az Európai Uniónak és a magyar politikai elitnek a közös felelőssége, hiszen bár a cél a felzárkóztatás volt, ez nem valósult meg, kimerült látványberuházásokban, ami alapvetően politikai célokat szolgál, és a korrupcióban, ami meg a gazdaságiklientúra-építést szolgálta.
(9.30)
A Jobbik béruniós kezdeményezése egyszerre indít el egy társadalmi párbeszédet itthon, Közép-Kelet-Európában és egész Európában egy nemzeti sorskérdésünk ügyében, illetve ezzel a Jobbik Magyarországért Mozgalom és szövetségesei beneveztek az Európai Unió jövőjéről szóló vitára is. Miközben Orbán Viktor mindent megtesz azért, hogy Magyarországot kivezesse az Európai Unióból, a Jobbik fölvázolja az Európai Unió jövőjéről, reformjáról alkotott elképzeléseit. Jól látható, hogy a Jobbik (Sic!) se lenyelni, se kiköpni nem tudja ezt a kezdeményezést (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Répássy Róbert tapsol.), összevissza beszél, amióta ezt a sikert összehozta a Jobbik.
Halász János már migránsokat vizionál a magasabb bérek vonatkozásában, Kövér László arról beszél, hogy a magasabb bérekkel Brüsszel el akarja venni az egyetlen magyar versenyelőnyt, ami a magyar alacsony bérekre épül, Orbán Viktor pedig továbbra is arról beszél, hogy Brüsszelnek az adó- és bérpolitikát át akarjuk nyújtani. A Fidesz a fizetett médiáján és a szakértőin keresztül megpróbálja elbagatellizálni ezt a kérdést, és mindenféle olyan dolgot próbál belelátni ebbe a kezdeményezésbe, ami nincs benne.
Nem egyik napról a másikra valósulna meg a béremelés (Dr. Rétvári Bence: Miért nem?), ez természetesen egy hosszú távú célkitűzés, ami 27 év mulasztásait próbálja meg helyrebillenteni. A korrupció fölszámolásával, a bürokrácia fölszámolásával, a hivatali vegzatúra fölszámolásával, egy kiszámítható jogállamnak a létrehozásával a kis- és középvállalkozásokat kívánjuk támogatni (Dr. Rétvári Bence: Simicska Lajos kivállalkozó lenne? Ez újdonság.), az állami támogatás átalakításával, az adó- és járulékpolitika átalakításával és az EU-források átalakításával kívánjuk először nemzeti eszközökkel és európai uniós politikai eszközökkel is a magyar gazdaságot szolgálni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť