DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is köszönöm mindenkinek, aki részt vett a vitában. Ez a vita egyrészről lehet, hogy sokak számára ígéreteknek az egymásra licitálása volt, de úgy gondolom, hogy elsősorban ez egy hitelességi kérdés volt. Hiszen mindenkit, aki itt a parlamentben dolgozik, a saját szavazatai, a saját kormányzati döntései hitelesítenek vagy tesznek hiteltelenné.
Emlékszünk Lendvai Ildikóra, aki lassan mondta, hogy mindenki megértse: nem lesz gázáremelés. És utána nemcsak hogy lett gázáremelés 40 százalékos mértékben, hanem aztán lett 100 és 200 százalékos mértékben is gázáremelés, 100 százalékos mértékben pedig elektromosáram-emelés. Úgyhogy hiába mondják el sokan sokszor azt, aminek az ellenkezőjét tették saját kormányzási idejük alatt, azt hiszem, ez lenézése a nyugdíjasoknak, ha úgy gondolják, hogy nem emlékeznek arra, amit ők tettek, akár itt megszavaztak meg 2010 után vagy nem szavaztak meg 2010 után, vagy kormányzati döntésként 2010 előtt megtettek.
Azt hiszem, nem a nyugdíjasoknak van memóriazavaruk, hanem a Magyar Szocialista Párt egyes képviselőinek, akik úgy gondolják, hogy a nyugdíjasok számára ők 2010 előtt nagy szociális biztonságot, nagy egészségügyi biztonságot, illetőleg biztos nyugdíjat tudtak ígérni. Azt hiszem, a szerecsenmosdatásnak vagy a magyarázkodásnak magasiskoláját láthattuk akkor, amikor az egyhavi nyugdíj, a 13. havi nyugdíj elvételéről volt szó.
Az viszont a kormánypártokat igazolja, hogy az elmúlt években 9,5 százalékkal nőtt a nyugdíj vásárlóértéke, miközben a teljes emelés több mint 23 százalék, 23,1 százalék volt. És a kormánypártok gazdaságpolitikájának következménye, amely nem Brüsszelből vagy a Nemzetközik Valutaalaptól vagy a Világbanktól diktált gazdaságpolitika, hanem egy nemzeti alapokon álló gazdaságpolitika, amely viszont meg tudta teremteni az alapot arra, hogy a jövő évi költségvetési tervezetben 32 milliárd forintos nyugdíjprémiumsor is szerepeljen.
Azt mondhatom, hogy inkább megmosolyogtató kategória vagy a Sas-kabaré kategória, hogy a szocialisták azt mondják, mintha nem az ő felelősségük lenne a 13. havi nyugdíj elvétele, de az ő eredményük az, hogy a jövő évi költségvetésben 32 milliárd forintnyi nyugdíjprémium szerepel. Ez azért már egy olyan erős képzettársítás, amit, azt hiszem, kevesen hisznek el.
Az látható, hogy az MSZP-frakciót egyre inkább foglalkoztatja a nyugdíj kérdése. Ennek két oka lehet. Egyrészt a választások közeledtével a szavazatszerzés, a szavazatmaximalizálás, de szerintem a nyugdíjasok emlékeznek a szocialisták tevékenységére. A másik pedig, hogy Botka László elmondta, hogy ő mindenkit nyugdíjazni fog az MSZP-ből, aki a 2010-es és 2014-es nagy MSZP-s vesztéseknek az alakja volt. Nem mintha ő persze nem lett volna itt 2010 és 2014 között a parlamentben. Így lehet, hogy a szocialista politikusok érdeklődése is Botka László mondata után vagy Botka László ellenében irányul, vagy pedig Botka László nyomán a saját nyugdíjuk iránti érdeklődés felé irányult.
Én bízom benne, hogy aki követte a vitát, az láthatta, hogy a Fidesz-KDNP-re számíthat. Más részéről vagy megszorításokat tapasztalhatott, vagy gyors politikai fordulatokat, amelyek azt is tartalmazták, hogy a széles körű választói felhatalmazáshoz most úgy kell tenni, mint ha a nyugdíjasokkal szemben is barátságosak lennének. Amit mi ígértünk a nyugdíjak értékének megőrzésével kapcsolatban, azt megtettük; míg a szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, és az égbe emelték a rezsit, addig mi csökkentettük a rezsit, és meg tudtuk emelni a nyugdíjakat.
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a vitában, és köszönöm szépen, elnök úr, még egyszer a zárszó lehetőségét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť